Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - A. Sajti Enikő: "A nemzeti lelkiismeret őrállója": Cseres Tibor: Hideg napok és a „ még hidegebb napok”

nyilván nem véletlenül, a két Cseres-mű közül csak a Hideg napokat és a belőle készült filmet elemezték fiatal kritikusok. Ok egyetértettek abban, hogy a könyv mindmáig érvényes értékét, olvashatóságát az időfelbontás, a párhuzamos, hosszú monológok, a belső beszédek konfrontálódása, valamint a történelmi tények és az emlékezők lelkiismeretének, erkölcsi ítéletének divergálása adja.31

A Vérbosszú itt szóba sem került - de műfajánál fogva nem is kerülhetett, mert az irodalom esztétikai, formai szempontjai szerint ez a mű nem tehető mérlegre. Cseresnek ez a műve, véleményem szerint, az egyéni és kollektív emlékezet, valamint a történelem viszonyában ragadható meg, és mint ilyen azt üzeni a mának, mit nem szabad elfelejteni egy közösségnek. Ez a szubjektív történelemkönyv radikálisan áttörte a délvidéki magyarok elleni partizán vérengzés köré itthon és odaát politikai okokból emelt hallgatás falát, s a „hideg napokkal" együtt ennek a traumának történetét is beemelte a nemzeti emlékezetbe. Hatása sokkoló volt, nemcsak a kínzások részleteinek feltárása miatt, hanem azért is, mert kiderült, szó sincs „magyar fasisztákról", a bűnösök elmenekültek, ártatlan civilek ezreit „likvidálták", gyilkolták le, űzték el otthonaikból és fosztották meg tulajdonuktól.

Cseres könyvéből kétféle magyar emlékkultúra fakadt. Egyrészt a Jan Assman német történész által „hideg emlékkultúrának" nevezett emlékezet, amely az áldozat és a tettes összebékíthetetlen nézőpontjából közelíti meg a múltat, ahol a múlt „meg- fagy", csak bosszú (vérbosszú) van, és nincs megbocsátás. Ebben a történeti narra- tívában nemzetáruló lett például minden olyan történész, aki kutatásai alapján ki merte mondani, nem tekinti szentírásnak a partizán vérengzés áldozatainak Cseres által leírt 40 ezres számát, tovább kell kutatni a szerbiai levéltárakban. De ma már, nem függetlenül az időközben egyre több eredményt felmutató magyar és szerb kutatásoktól, felerősödött az ún. befogadó emlékkultúra híveinek hangja is, akik még a traumák parancsoló kibeszélése mellett is jövőorientált emlékkultúrát építenek, nyitottak a történelmi változások és a tudomány kritikai szemlélete iránt, s azon munkálkodnak, hogy a nemzeteket ne zárhassák be sehol egy hamis, soha nem létezett múltba, ne lehessen letagadni hatalmi megfontolásokból a múlt nem kívánatos eseményeit, és ne lehessen kijátszani egymás ellen a nemzeti traumákat.

Cseresnek a Hideg napok és a Vérbosszú Bácskában című mindkét könyve, így együtt, a 20. századi magyar nemzeti emlékezet nagy hatású műve, hiszen a traumák kibeszélése nemcsak tudományos kérdés, de legalább ennyire etikai kérdés is. Olyan művek, amelyek akarva-akaratlanul nyomot hagytak a múlt elbeszélésének történeti narratíváján - magamról legalább bizton állíthatom ezt.

31 Szepesi Dóra: A Rozsdatemetőtől az Adáshibáig. Fiatal kritikusok a hatvanas, hetvenes évek elfeledett népszerű műveiről. Bárka online. 2010. december 18. http://www.barkaonline.hu/helyszini- tudositasok/1791-ujraolvasas-az-iroszoevetsegben A letöltés ideje 2014. november 28.

106