Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - Fried István: A legfeleslegesebb(?) ember: Sztyepan Trofimovics – Dosztojevszkij – Turgenyev

erősítette föl a Turgenyev-művek félreolvasásának akarása. A Turgenyev tevékenységéhez fűződő kezdeményezés, a felesleges ember beiktatása az orosz regényirodalom archetipikus személyiségei közé, illetőleg Hamlet és Don Quijote orosz viszonyok köré lokalizálása számottévő visszhangot vert, elsősorban az Oblomovot szokás említeni, amely oblomovizmussá dimenzionálja ennek a „típus"-nak végsőkig vitt megjelenítését. Ugyanakkor az Ördögöket (Bjeszü) sem vonnám ki ebből a „regénytörténet"-ből, amely egyfelől Karmazinov színre vitelével leszámolni kívánt egy írói személyiséggel, valamint egy írói előadással (különös tekintettel a radikális nyugatosnak minősített regényalakra), amely azonban másfelől Sztyepan Trofimovics alakjában mintha a felesleges ember fölvázolható történeteinek utolsó fejezetét kívánta volna prezentálni, olyat, amely zárásképpen maga ismeri el részint cselekvésképtelensége (orosz Hamlet- jelleme?) önsorsrontó következményeit, részint emigrációigényét egy tisztultabb, „oro- szabb", „gyökeresebb" létezésre, egyben demonstrálván, hogy ez a tévesztett élet sem feloldozást, sem megnyugtató befejezést nem kaphat, mivel önfeloldozása teátrális, beszéde továbbra sem dialógusképes. Hadd egészítsem ki ezt a fejtegetést avval, hogy egy helyen az elbeszélő Sztyepan Trofimovics szájába adja Turgenyev megítélését, Bazarov bírálatát.10 Itt is, mint a Sztyepan Trofimovics élete utolsó epizódját elbeszélő fejezetben, a dosztojevszkiji szó többszólamúságára, polifóniájára érdemes figyelnünk.11 Az utóbbival kezdve, a fejezetcím: sztransztvovanyije (kóborlás, vándorlás) akár pejoratívnak, akár melioratívnak is felfogható volna. El kell ismerni, hogy a szökés bővelkedik groteszk elemekben, Sztyepan Trofimovics szembesülve a hétköznapi élet szereplőivel, majd Szofja Matvejevnával szokatlan helyzetekbe kerül, amelyeket nemigen tud értelmezni. A bibliaolvasás során pedig kiviláglik, mennyire képtelen kilépni megszólalásai megszokott keretei közül. Ennek megfelelően és a bibliaértelmezést értékelve, vagy a pozitív cselekvések közé sorolódik az elhatározás a korábban már emlegetett tettre, az elmozdulás egy csupán ködösen sejtett újfajta létezés irányába, vagy az hangsúlyozható, mennyire felemás ez a szökés, milyen mértékben kudarcos vállalkozás, hogy végső mozzanatként visszazáródjon a most már fizikai értelemben tettre alkalmatlan személyiség sorsa a szó szerint és átvitt értelemben elgondolható megsemmisülésbe.

Ami viszont Sztyepan Trofimovics Turgenyev-bírálatát illeti, aligha célszerű Dosztojevszkij véleményét sejtenünk a mondatok mögött. Hiszen Dosztojevszkij beiktatja a szerző és mű intenciója közé az alakkal és névvel felruházott elbeszélőt, a kró- nikás-történetmondót, aki mindenütt megjelenik, ahol lejegyeznivalója akad, s ameny- nyiben távol van az eseményektől, rátalál arra, miként tudja megszerezni a szükséges információkat elbeszélendő története számára. Kitérésképpen azt jegyezném meg, hogy részint magam is úgy gondolom, hogy Dosztojevszkij leszámol a mindentudó szerző illúziójával, s megalkotja az elbeszélő regényfiguráját (itt és másutt), ugyanakkor ez az elbeszélő birtokában van annak a tudásnak, amellyel egy teljes értékű, szinte hiánytalan eseménysorú történetet el lehet beszélni. Ezzel egyben arra a kétségre is célozni szerettem volna, mennyire hihetünk az elbeszélőnek, illetőleg hagy-e helyet a befogadó számára a regényben. S ha látszólag mindentudónak tűnik is fel az elbeszélő, történetmondása, jellemzései nem egysíkúak, nem mentesek időnként az elbizonytalanodástól, és olykor alternatívákat vázol föl, máskor pedig engedi a szereplői nézőpontot érvényesülni. Ezúttal az elbeszélő a szereplőtárs szájába Turgenyevet elítélő mondatot ad. Sztyepan Trofimovics esztétikai nézeteiről, irodalmi műveltségéről kevés megbízható

10 Vö. az 1. sz. jegyzetben i. m., 204.

11 Mihail M. Bahtyin: Problemü poetyiki Dosztojevszkogo. 1972. A magyar Bahtyin-befogadásban Kovács Árpád prózapoétikai írásai számottevő szerepet játszottak.

69