Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Fried István: A legfeleslegesebb(?) ember: Sztyepan Trofimovics – Dosztojevszkij – Turgenyev
2) Menekülését követőleg nem utal vissza korábbi ráismeréseire; s bár fogadkozásai, elhatározásait előlegező kijelentései a tőle megszokott pátosszal hangzanak föl, jellemének ingatagsága, személyiségének bizonytalansági tényezői úrrá lesznek, az Ige befogadása átmeneti állapotnak tűnik, a bibliai helyek és személyes, valamint kortársi vonatkozásainak tudatosulása - mint volt róla szó - nem kap nyelvileg adekvát formát. S hogy nem kap, ez onnan is levezethető, hogy önazonosságának elfogadtatási kísérlete francia nyelven történik, a je suis visszatérése, motivikus szerepe individualitásának lényegeként aposztrofálható. Az „önvallomás" történeti vonatkozása (un Badinguet: III. Napóleon csúfneve) a világpolitikai mozzanatot illeszti konstruált sorstörténetébe, erősen ön-felül- értékelő hangsúllyal. S noha a kutatásban olyképpen is fölmerül Sztavrogin, mint a felesleges ember Anyeginnal és Pecsorinnal kezdődő megjelenítésének továbbírása, a byroni „sátánosság" egy kései változatának regényalakká formálása (a magam részéről több ellenérvet tudnék felsorakoztatni), jogosultabbnak gondolom Sztyepan Trofimovics besorolását a felesleges emberek „galériá"-jába, különös tekintettel a Karmazinov-figurára nem szűkíthető polémiáira, melynek során az Ördögök (Bjeszü) elbeszélője Turgenyev személyiségét, nézeteit, regényalakzatait vitatja, helyenként fordítja át groteszkbe, pamflettá alakítván át a történések elbeszélését. S bár Turgenyev, maga regényeiben nem szerepeltetett olyan jellegű írófigurát, mint Karmazinov, a Dosztojevszkij által meglehetősen kedvezőtlenül fogadott Füst (Düm) című regényben alig kevesebb iróniával állítja elénk a külföldön filozofálgató, önmaguk közül „ideált" választó orosz alakokat, s a szóvá tett figura, Potugin (beszélő név, mely azért valamit elárul szerzője indulataiból: potugi, potuzsity, sikertelen erőfeszítések, bánkódik) nem karikatúrája, inkább módosulása a felesleges embernek, több tekintetben (a vitathatatlan eltéréseket természetszerűleg nem felejtve) párba állítható Sztyepan Trofimoviccsal. Kitérőképpen említem meg, hogy a Nov' (Töretlen föld) fanatikus és kisszerű „összeesküvői", fecsegő alakjai a Dosztojevszkij-regény „mieink"-jeivel szintén megfeleltethetők volnának. Az Oroszország-Európa viszony értelmezésében, az orosz reformok értékelésében, a leginkább a kultúrafelfogásban bőségesen sorolhatók az olykor alapvetőnek bizonyuló eltérések Dosztojevszkij és Turgenyev között (melyekhez a kezdeti rokonszenv, majd a szinte gyűlölködésbe átcsapó ellenszenv is hozzászámítható volna), de a már említett tvorcseszkij dialog - fontosnak bizonyulható - elemeit sem volna szabad teljesen számításon kívül hagyni. Dosztojevszkij regényeinek szövegköziségében a Turgenyevnél korábban felbukkanó mozzanatok is szerepet játszanak, nem pusztán az említett generációs regény tereli jórészt hasonló irányba a két író regénytervezését.9 A regényekben karikaturisztikusan megjelenített társasági élet, az ott elhangzó frázisos bölcselkedések, majd az anarchista mozgalmak, „összeesküvések", egyáltalában az anarchizmus és anarchisták szerepeltetése a regényekben nem pusztán a kronológiai egyidejűség alapján vethető egybe. Aligha felejthető, hogy a Rugyin első részének modelljéül Bakunyin szolgált, Bazarovban pedig legalább annyira munkál a pozitivizmus rideg tudományszemlélete, a természettudományos világkép relativizáló gondolatrendszere, mint az a fajta anarchista szemlélet, amelynek szatirizáló színre vitele egyként lelhető meg az Ördögökben (Bjeszü) és a Töretlen földben (Nov'). Hogy Dosztojevszkijnél ez összekapcsolódott az írói-gondolkodói eszmélkedésére nagy hatással lévő 1840-es esztendők liberális-utópista irányaival, a korai Turgenyev-regények iránt érzett elragadtatással, éppen a feltételezhető múltújraírás jegyében születő regénytörténések eszmeiségét hatotta át, 9 A két író kapcsolódásairól vö. N. F. Budanova: Dosztojevszkij i Turgenyev. Tvorcseszkij dialog. Leningrad 1987. 68
