Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Nem korszerű szeretnék lenni, hanem időszerű: (Németh János keramikusművésszel beszélget Ménesi Gábor
különböző festékeket, mert rájöttem, az agyagmázak jobban aláhúzzák a formát, egy színen belül mutatnak sötétebb és világosabb tónusokat, vagyis a színek kavalkádja helyett a forma szépségével és az anyagszerűséggel, a cserép „hangjával" fejezik ki a mondanivalót. Számomra ezek is színesek, de nem tarkák, nem tűnnek túldíszítettnek, és úgy érzem, hitelesebben tükrözik azt a hagyományt, amelyhez ragaszkodom. Az etruszk agyagszobrok mellett előképnek tekintem az útszéli kőfaragványokat, mert azokat olyan mesteremberek készítették, akik nem tanultak mintázni, a maguk naiv egyszerűsége, ízlésvilága szerint közelítették meg témáikat. Nem akartak ők művészettel foglalkozni, csupán a szépség iránti vágy késztette őket arra, hogy formába öntsék gondolataikat, s mindazt, amit maguk körül tapasztaltak. Szívvel-lélekkel teremtették meg alkotásaikat, sugárzik belőlük a szeretet, a gondolat tisztasága, a forma öröme. Az arányokkal hasonlóképpen bánok, mint a pásztorművészet, vagyis kiemelem, nagyobbnak ábrázolom, ami számomra fontos.- A Műcsarnok három termében 1976-ban rendezett kiállítása összegezte mindazt, amit addig létrehozott. Mit jelentett önnek akkor ez a megmutatkozás?- Nagyon fontos volt számomra, elsősorban azért, mert eljöttek a mestereim és a művésztársak, a megnyitót Borsos Miklós vállalta. A tárlat alapvetően kedvező fogadtatásban részesült, többen méltatták a szaksajtóban is. Voltak azonban olyanok, akik számon kérték rajtam, hogy változatlanul ugyanazzal a technikával, formavilággal dolgozom, és a szememre vetették, hogy egy helyben járok.- Vadas József, az Elet és Irodalom kritikusa például így fogalmazott: „Németh János fazekascsaládból származik. Ez a tény akár életrajzi adat is lehetne, ha Németh János - történetesen -festene, vagy - uram bocsá' - a hollóházi porcelángyárban formaterveket készítene. De Németh Jánosból nem festő lett: az Iparművészeti Főiskolára járt és (...) maradt az, aminek indult: diplomás iparművészként is fazekas. A mestersége elhalásáról szóló elméletek és a design térhódítása korában minden művét kézi korongolással készíti."- Borsos azt mondta, amikor elolvasta, hogy ne törődjek vele, a görögök is csak fazekasok voltak. Nem tagadom, akkor mégis rosszulesett a kritikus megjegyzése, de ma már boldogan vállalom. Évtizedekkel ezelőtt elkezdtem dolgozni azzal a módszerrel, ami mellett máig kitartok, őrzöm ennek szellemiségét, folyamatosan alakítom, próbálom minél egyszerűbbé, ugyanakkor gazdagabbá is tenni. Elismerem, hogy bizonyos szempontból nem korszerű, amit csinálok, de azt nem hiszem, hogy egy helyben járok. Vallom, hogy a mesterséget meg lehet tanulni, de művészként talán egy élet is kevés ahhoz, hogy az ember eljusson a legtisztább gondolathoz és formához. Nem tudok belefáradni, mert a szüntelen tanulás és keresés frissen tart, mindig felfedezek valami újat, ami addig ismeretlen volt számomra. Azt szoktam mondani, én újat nem tudok csinálni, csak mást. Az elődök hagyatékához hozzáteszem a magam üzenetét.- A későbbi murális munkák közül melyek voltak a legfontosabbak?- Pályám fontos állomásának tekintem a Kölcsey Ferenc Gimnázium aulájának húsz négyzetméteres domborművét. A csodaszarvas-legenda szimbolikus megfogalmazását állítottam középpontba, és belecsempésztem a mi vidékünket, a csodálatos dunántúli tájat. A hétágú gesztenyefa (ez a faj Zalának egyik őshonos fája) a hét törzset jelképezi. Rajta a madarak a megtelepedés, a fészekrakás szimbólumai. A csodaszarvas megtorpan, és egy pillanatra visszanéz, vezeti Hunort és Magort, a madár szinte a szájából röppen fel. A jellegzetes göcseji kontyos harangláb kötelét két földből kinyúló kéz rántja meg. A harang kondulása születést, halált, ünnepet, gyászt egyaránt jelez. A szántásban felbukkanó amfora arra utal, hogy ez a vidék Pannónia provincia volt a Római Birodalom idején. 102
