Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Nem korszerű szeretnék lenni, hanem időszerű: (Németh János keramikusművésszel beszélget Ménesi Gábor
Árpád vezér a gyökerek közt pihen, úgy érzékeljük, mintha belőle nőne ki a fa. A tájhoz tartozik a búzamező, a kalászok tipikus korongolt formaként szinte kelyheknek látszanak. A fa mögött felsejlő szőlő ugyancsak a vidék gazdagságát fejezi ki.- Ezen a domborművön erősebb színeket láthatunk.- Igen, mert arra törekedtem, hogy a gimnázium világos teréből kitűnjön, s mellbe vágja a betérőt. 1989-ben Keresztury Dezső avatta a domborművet, aki soha nem mulasztotta el, hogy meglátogasson, amikor hazatért szülővárosába. Nem sokkal a halála előtt körbeautóztuk a zalai dombokat, s még egyszer utoljára végigpásztázta a számára oly meghatározó tájat. Szülőházának falára készítettem születésének száztizedik évfordulója alkalmából egy domborművet. A költő családjának anyai ága a Balaton-felvidékről, Nemesgulácsról származik, próbáltam ezt a kötődést is megfogalmazni. A horizonton parasztmadonna látható, karján gyermekét tartja, egy holdsarlón áll, mely akár az égen két csillag közt lebegő hajóra is emlékeztetheti a szemlélőt. A felröppenő, majd a földre visszatérő madár ezúttal is az életutat jelképezi. A horizont alatt felsejlik a Badacsony kősapkája, mely koporsót is idézhet, de ott terem a szőlő, a termékenységet, az élet, a táj gazdagságát jelezve. A fákkal és szőlővel övezett út a végtelenbe vezet, s ebbe írtam bele a Dunántúli hexameterek első versszakának utolsó két sorát: „Itt, itt a helyünk: szemeinkben a távol / éggel az itthoni föld fészkire szállni alá." Magam sem tudnám szebben megfogalmazni, mit jelent kötődni ehhez a városhoz, a tájhoz.- A gimnáziumi munkát követően megbízták a canberrai magyar nagykövetség fogadóterében elhelyezésre kerülő dombormű elkészítésével. Talán segítettek ebben a korábbi alkotás tapasztalatai.- Igen, annak tanulságait mindenképpen felhasználhattam. A canberrai domborművön a népviseletbe öltözött férfi és nő tartja az életfa ágát, melynek középső bimbójából a magyar címer bomlik ki. Az ég horizontján a nap, a hold és a csillagok között nyáját őrző pásztor hever. A domboldalon kopjafa és harangláb látható, míg a falkép alsó részét a magyar táj állat- és növényvilágának jellegzetes motívumai foglalják el. Csodálatos érzés volt, hogy a két kezem munkájával átmenthettem valamit a magyar hagyományokból, a hazai táj varázslatos szépségéből egy távoli kontinensre. Az ottani nagykövetség épülete a nemzeti sajátosságokat tükrözi, két szárnyát tomácos folyosó köti össze, mely éppen az általam készített reliefhez vezet.- Néhány évvel később, 1995-ben született meg a Szent Rókus-dombormű.- Ez annak az épületnek a három méter magas fali fülkéjébe került, melyben az egykori ispotály működött. A dombormű főalakja a vándor, aki útközben sebes lett. Oldalán orvosságos üveg, egyik kezével sebére mutat, másikkal a botot fogja. A kezet szándékosan kiemeltem, nagyobbnak ábrázoltam a test arányaihoz képest. Mellette látható kutyája, aki hű társa volt a hosszú úton, ha kellett, élelmet hozott gazdájának. A felröppenő madár az ég felé indul, jelezve ezzel az örök körforgást, a földi és az égi vándorutat, egy olyan szent emberét, aki egész életében a szegények, az elesettek támogatója, a betegek ápolója volt.- Tegnapi sétánk során néhány másik mellett a szóban forgó alkotást is megtekintettük. Bevallom, rám a Szent Rókus-dombormű hatott legerősebben.- Magam is úgy érzem, ekkor jutottam el a kiteljesedéshez, az addigi törekvések szintéziséhez, mert gazdagabbá vált a részletek kidolgozása. Ahogy a zenében szükség van a ritmusra, a szünetre, hogy megértsük a mondanivalót, a domborművek, szobrok esetében is kell az átmenet, olyan kifejezési forma, mely szervesen hozzátartozik az alkotáshoz, de megtöri annak monotóniáját. Ezt is Borsos Miklóstól tanultam. 103
