Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 3. szám - Nem korszerű szeretnék lenni, hanem időszerű: (Németh János keramikusművésszel beszélget Ménesi Gábor

Sajnos a fürdőben lévő klór erősen kikezdte az egyik részét, de az uszoda felújítása alkalmával restaurálásra került, és most teljesen jó állapotban van. Utána készült az épülő kórház bejárati folyosójára egy tizenhárom méteres fríz, mely a gyógyítás történetének fontosabb állomásait mutatja be különböző motívumokkal. Köztéri munkáimra úgy tekintek, hogy azok valóban a köznek szólnak, és nem pusztán ábrázolnak, hanem gondolatébresztő mondanivalót közvetítenek. Ha nem szólítják meg a befogadót, nem sikerültek igazán jól.-A fali munkák felhelyezése, rögzítése hogyan történik?- Mindenekelőtt felépítem a domborművet a korongolt elemekből, majd a megfelelő helyeken kisebb darabokra vágom oly módon, hogy a raszterek ne legyenek láthatóak. A rögzítés hasonlóképpen történik, mint amikor csempéket vagy mozaiklapokat illesztünk a helyükre. A habarcsot feltesszük a téglafalra, abba építjük bele az egyes elemeket, amelyeknek pontosan illeszkedniük kell egymáshoz. Ha szükséges, utólag még fugázóanyaggal korrigálok. Az említett munkát évtizedeken keresztül állandó csapattal, kőműves, kőfaragó és restaurátor közreműködésével végeztem.- A hetvenes évek elején hosszabb időre Olaszországba utazott. Hogyan termékenyítették meg művészetét az ottani tapasztalatok, az itáliai kultúrával való találkozás?- Munkáim már másodszor vettek részt a faenzai biennálén, amikor sikerült kijutnom Olaszországba. A meghívást épp a Televízió Galériájának köszönhetem. Megjelent ugyanis egy újságcikk a Magyar Hírekben. Az újságíró, Salamon Pál hét kérdést tett fel nekem. Utolsó kérdése az volt, hová mennék legszívesebben tanulmányútra. Rá vágtam, hogy Görögországba vagy Olaszországba. Néhány héttel később levelet kaptam Bolognából, Kisfaludy Dala Béla festőművésztől, aki 1935 óta élt kint, és a Palazzo Bentivoglióban volt műterme. Levelezni kezdtünk, és hamarosan meghívott feleségemmel együtt. Emlékszem, éjjel érkeztünk a Via Belle Arti nyolc elé, a taxisnak oda akartam adni a fuvardíjat, mire valaki megfogta a karom, és azt mondta, hagyjam csak, majd ő elintézi. így ismerkedtünk meg személyesen Béla bátyámmal, akivel jó barátságba kerültünk. A műteremben kaptunk szállást, és bejártuk Olaszország egy részét, főként azokat a helyeket kerestük fel, amelyek számomra tanulságosak lehettek. Különösen vonzottak a Robbia család - elsősorban Luca della Robbia - alkotásai. A művész kerámiamázzal fedte be igényesen megmintázott domborműveit, vagyis nem érzékeltette anyagszerűségüket. Csodálattal néztem ezeket, ám valósággal földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam az etruszk szarkofágokat. A terrakotta természetessége úgy hatott, mintha hullámsírból léptek volna elő azok az emberek, akiknek emléket állítottak. Kinti tapasztalataim többek között ráébresztettek arra, hogy saját világomtól idegen az erős szín dominanciája. Éppen ezért magam kísérleteztem ki a megfelelő agyagmázat oly módon, hogy a vasoxidban gazdag agyagot transzparens mázzal, voltaképpen üveggel kevertem. Ezzel nyers állapotban bevonom a dombormű teljes felületét, majd helyenként, ahol világosabb árnyalatot szeretnék létrehozni, visszatörlök belőle. Úgy érzem, ezáltal még plasztikusabbá, erőteljesebbé válik az alkotás, és azt a látszatot kelti, mintha ősi patina vonná be, hangsúlyozva az anyag természetességét. Egyébként később visszamehettem volna Olaszországba, kaptam ugyanis az uszodai frízem alapján egy három évre szóló meghívást, egy óceánjáró belső társalgóját kellett volna dombormű vekkel díszíteni, de az már nem valósult meg, mert a családom nem jöhetett volna velem.-Az imént elmondottakhoz hasonlóan gondolkodott az agyagszobrokról is?- Igen. Korai szobraimat még mintáztam, azok formavilágához és témájához jól pasz- szoltak az erősebb színek. Később azonban, ahogy áttértem a korongozásra, elhagytam a

101