Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Kurcz Ádám István: A katonák még nem jöttek vissza: Elhallgatások és allegóriák Gion Nándor rendszerváltás előtti prózájában
Török Ádám összefonta a kezét a mellén, és a cserepeket bámulta. Ismét nyugodt volt. - Láttam én már embereket is vágóhídon [kiemelés tőlem, K. A.] - mondta. - Volt, aki énekelt, volt, aki sírt, volt, aki kapálódzott, azokat mind becsültem. De voltak olyanok is, akik csak álltak és hallgattak, mint a birkák. Ezeket gyűlöltem, pedig tudtam, hogy a következő percben meg fognak halni. "113 Hogy itt is az 1944-es megtorlásra lehet utalás, arra majd az 1997-es Ez a nap a miénk című regényben kapjuk a megerősítést: „Tegnap éjjel azzal a másik csürhével nem ásattatok elég mély gödröt. Az emberek azt mesélik, hogy még reggel is mozgott felettük a föld. Miféle munka ez? [...] Azt hallottam, hogy a magyarok a világ legjobb kubikosai. Hát kubikoljanak egy jóízűt a haláluk előtt. És ne sajnáljátok a golyókat. [...] Vigyétek a díszterembe, és válogassátok szét azt a birkanyájat [kiemelés tőlem, K. A.]".114 A fentiekkel egybecsengő leírással zárul A kárókatonák... című regény is. Miután értelmetlenül lelövik a gyermekek számára a boldogság madarát jelentő kárókatonát, majd pedig Gergiánt, a gyerekszereplők számára apafigurát és példaképet jelentő vadőrt is, ezt olvassuk: „Burai ]. melléből furcsa, nyüszítő hang tört elő. Olyasféle hang volt ez, mint amikor először jött el a Vágóhídra üvölteni, és a leölt állatok hangját utánozta. De most egyszerre utánozta valamennyi állat hangját. Sírt Burai /., vonított, mint a megkínzott állatok, beleüvöltött a mocskos felhőkbe. És vele együtt sírtunk mindannyian, összeölelkeztünk ott a torony tetején, összedugtuk a fejünket, és sírtunk, ordítottunk egyre hangosabban és hangosabban. Nem láttuk a csillagokat, a zongorát sem hallottuk már. Semmi sem volt körülöttünk." Ezekkel a mondatokkal végződik a regény törzsszövege. Az 1944-es események harmincharmadik évfordulóján, 1977-ben ez volt a legtöbb, ami nyomdafestéket kaphatott a témáról. Az, hogy Ságiék négy kárókatonát fogtak be, arra a négy évre utalhat, amelyben magyar uralom volt a Délvidéken115; minthogy Ságiék az olyan magyarokat idézik, akik a magyar fennhatóságból anyagiasán húztak hasznot, hiszen a befogott kárókatonákat halászás céljára használták. A regényben csikókat hajszoló Ságik magyarokat jelképeznek tehát, ezért lehet, hogy bár nem értenek egyet a hivatalból őket üldöző, az eszmét tisztán önmagáért képviselő Gergiánnal, lovagiasan letérdelnek, amikor visszalőnek rá.116 Ebből is látszik, hogy a Kocsmáros, bár magyar neve van, mást jelképez: ő nem térdel le, amikor lő; nemcsak fenyegetőzik, hogy hasba lövi Gergiánt117, hanem be is váltja ígéretét. Ugyanakkor a gyerekek megvetik a Ságikat azért, mert hasznot húznak a „szent" madarakból: számukra a madarak nem az anyagi lehetőségek miatt fontosak, hanem az általuk jelképezett eszme miatt: ezért szabadítják ki Ságiéktól a kárókatonákat. „A komisz, mogorva Ságik elpusztít- hatatlanok"118, olvassuk még a Ságikról, de ez a negatív megfogalmazás Gionnál érdekes módon pozitívumként is értelmezhető: a Ságik azt a paraszti őserőt jelenítik meg, ami a mostoha körülmények között elengedhetetlen a túléléshez, a megmaradáshoz. A Virágos Katona eleinte ellenszenves Varga Tamásáról vagy az Aranyat talált Tóth Jani bácsijáról is hasonlóan barátságtalan hangnemben olvasunk, és később megértjük, hogy mi velük Gion szándéka. „A lábamnál Varga Tamás ült, ennek az alattomos parasztnak semmi baja 113 Gion Nándor, Testvérem, Joáb [1969] = G. N., Börtönről álmodom mostanában, i. m., 163. 114 Gion Nándor, Ez a nap a miénk [1996-1997] = G. N., Latroknak is játszott, i. m., 633. 115 Itt van az a négy is! - kiabált Hodonicki Oszkár. - Ők a legszebbek! Nézzétek, hogy csillog a tollúk." Gion Nándor, A kárókatonák még nem jöttek vissza [1977] = G. N., Az angyali vigasság, i. m., 243. 116 Hallgassanak ide - kérlelt bennünket Gergián. - Nagyon kérem, hallgassanak ide... A Ságik tényleg komisz gazemberek. Néhányszor már rájuk lőttem, ők is visszalőttek rám. De mindig letérdelünk, amikor egymásra lövöldözünk. Csak egymás lábába lőjük a sőréteket. Nem tudom, értik?" Uo., 219. 117 „[...] ismét megszólalt a Kocsmáros. Gergiánhoz beszélt: - Egyszer megtörnöm a hasadat söréttel. Mint a kecskebékának. Akkor majd nem ugrálsz. ” Uo., 208. 118 Uo., 168. 70
