Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 3. szám - Kurcz Ádám István: A katonák még nem jöttek vissza: Elhallgatások és allegóriák Gion Nándor rendszerváltás előtti prózájában

Ádám-félék örülnének a magyar uralom visszatérésének, és persze ők sem nemzeti szempontból, hanem aljas önérdekből, hiszen Török Ádám azt mondja, „amint megérkeznek a magyar csapatok, meglátogatok néhány szerb gazdát, és kikérem tőlük a részemet. Nagyon meg lesznek ijedve, ide fogják adni. ”34 Török Adómhoz hasonlóan valóban csak a tenyérbemászó Szenei Bálint kocsmáros örül a magyar csapatok jöttének, mert ő is arra készül, hogy egy régi sérelméért elégtételt vegyen feltételezett szerb haragosain.34 35

Természetes, hogy egy, a rendszerváltás előtt, Jugoszláviában megjelent regényben 1941 nagyszombatjáról, tehát az azt megelőző napról, hogy „a magyar csapatok Szenttamásra értek"36, csak egy olyan törvényen kívüli, illetve ellenszenves alak reményteljes várakozásairól lehetett szó, mint amilyen Török Ádám vagy Szenei Bálint volt. 1975-ben kicsit is pozitív vagy semleges szerepű magyar regényhős szájába adva nem volt leírható semmiféle bizakodás. A regényben az átlagosan tisztességes emberek vagy kivárnak, vagy inkább félelmeiknek, aggályaiknak adnak hangot, ahogy például Gion Antal és - alább majd fogjuk látni - Rézi is.

A Rózsaméz 1930-as évekbeli fejezeteiben olvasunk a Gallai István szervezte „kukac- bálról", amely minden vasárnap délután zenét, táncot, vidámságot jelent a gyerekeknek.37 Ugyanezekben a részekben van szó a május elsejei ünneplésekről, amelyeken a magyarok jókedvűen énekelnek a májusfa alatt.38 A sztrájk sikeres megszervezése utáni összejövetelen pedig a citerazene és a nótázás Gallaiék portáján „hangosan szól. Éppen csak elkezdték, és máris hangosan szól.”39 Ezen alkalmakkal szemben az 1941 nagyszombatján Gallaiéknál tartott összejövetel igencsak visszafogottra sikeredett. A vidámság helyett inkább a szorongás, a félelem és a balsejtelmek jellemezték. A szoba sarkában a kommunisták: Krebs Péter, „Bata János és Barzam Gábor [...] félrehúzódtak egy sarokba Adamkó Mátyással és Tiszta Sándorral, összedugták a fejüket, és gondterhelt arccal pusmogtak."40 Ehhez a hangulathoz illően - a sokéves gyakorlattal szemben - csak fojtott hangok szűrődtek ki Gallai Istvánéktól: „[...] ezen az estén még a gyerekek is lehalkították hangjukat. [...] az utca másik oldalán, a sötétben meglapulva Katona András hallgatózott kíváncsian. »Még halkan szól«, mondta az ablakon keresztül a feleségének [...]. »Még mindig halkan szól«, mondta később többször is türelmetlenül. Végül a felesége is kijött a ház elé, ketten hallgatóztak, néha csodálkozva összenéztek. Aztán átmentek ők is Gallai lstvánékhoz, és helyet szorítottak maguknak a rongypokrócokon. Egész éjszaka együtt maradt a sok ember. Egymáshoz bújva beszélgettek, csöndesek voltak, akkor éjszaka senki sem énekelt, a halk citeraszót hallgatták. Gallai István megállás nélkül citerázott reggelig. Reggel a magyar csapatok Szenttamásra értek. "41 - És így ér véget a regény.

Pedig az 1941 februárjában született Gion egy 1996-os visszaemlékezésében kissé önironikusan a saját születésénél is örömtelibb fejleménynek mutatja be a magyar világ

34 Uo., 443.

35 „Reggelre itt lesznek a magyar csapatok. Most hallottam a rádióban. Reggel elmegyek a Kátyba, és nagy betűkkel felírom néhány házfalára, hogy »Visszatért a Kurta«. Most majd meglátjuk, hogy kinek mihez van jussa." Uo., 446.

36 Uo., 448.

37 „Gallai Istvánéknál minden vasárnap délután gyerekbál, vagy ahogyan Gallai István mondta, kukacbál volt, összejöttek az utca gyerekei, és sötétedésig csak nekik szólt a citera, táncoltak és énekeltek kedvükre." Uo., 393.

38 Uo., 377.

39 Uo., 421.

40 Uo., 446.

41 Uo., 448.

58