Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Füzi László: Elakadások: 1. rész
A Romsics Ignác által leírt adatok szerint a magyar társadalmat a nyolcvanas években már nagymérvű mobilitás jellemezte, folytatódott a városiasodás folyamata, ebbe azonban belejátszott az a még ma is meglévő gyakorlat, hogy a községeket gyorsuló ütemben minősítették át várossá, 1960-ban már a lakosság 62%-a lakott városban, 200 kistelepülés pedig megszűnt. Ennek ellenére a falvakból való elvándorlás nem tartott lépést az iparosodás ütemével, így az ingázók száma erősen növekedett, a napi ingázók mellett, a számuk 1980-ban 1,2 millió volt, 300 ezer volt a távolsági ingázók száma. A reálbérek 1989-ig folyamatosan növekedtek, a heti munkaidő viszont folyamatosan csökkent, heti 44, majd 42, később 40 órára, ez azonban csak a felszínen mond ellent annak, amit a folyamatos munkáról fentebb írt. Az 1980-as években már bevezették a hetenkénti szabad szombatot, az emberek pedig a legkülönbözőbb formában végeztek túlmunkát. „A modern fogyasztói társadalmakra jellemző javak megszerzésére a magyar társadalom igen nagy energiákat fordított. A túlórákból, a háztájikból, majd a 'géemkázásból' és a 'végéemkázásból' származó többletjövedelmek jó részét igen sokan erre, azaz a Lajtától nyugatra megcsodált, s gyakran státusszimbólumként is kezelt termékeknek a megvásárlására fordították. Az ezek birtoklása érdekében végzett többletmunka méreteire jellemző, hogy egy automata mosógépért 1985-ben az Egyesült Államokban már csak 50, Olaszországban pedig 67 munkaórát kellett teljesíteni. Magyarországon viszont 407-et! Az ekkor még igen modern és leginkább kurrens videomagnóért ugyanekkor az Egyesült Államokban 52, Ausztriában 193, s Magyarországon 2133 órát dolgoztak az emberek." Romsics Ignác idézi Szelényi Ivánt, aki az 1968 utáni magyar társadalmat „kettős, egymással érintkező hierarchiaként írta le, amelynek nagyobbik felét a hagyományos redisztributív-bürokratikus, a kisebbik felét viszont a nyereségorientált piaci viszonyok dominanciája jellemezte".* Ez a kettősség a nyolcvanas években már nemhogy megfigyelhető volt, hanem különösen élesen mutatta meg magát, s alapja lett a rendszerváltást követő gazdasági-társadalmi mozgásoknak. *Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris, 1999, idézett részek, adatok: 471., 477., 480., 481. és 498. 6. Ok ennek az évtizednek az elején kezdték a közös életüket, nekik ekkor kellett megküzdeniük mindenért, mondja. Nem álló és áttekinthető, hanem mozgásban lévő, átalakuló társadalomba léptek bele, óvatosan, de kezdtek kialakulni a piaci árak, miközben ők, ahogy ma mondják, akkor ezt a kifejezést még nem használták, a mindenféle piaci lehetőség nélküli közszférában helyezkedtek el. Másutt nem is helyezkedhettek volna el. Gyermekeik születtek, a felesége otthon volt velük, ő pedig dolgozott a szerkesztőségben, órákat tartott, TIT-tanfolyamot vezetett, ha tudott, írt, tanulmányt, kritikát, s olvasott, ha tehette, mindig olvasott, még ezek az évek is a tanulóévei voltak. Ha nem azok lettek volna, akkor is olvasott volna, mindig olvasott, ahogy, ha teheti, olvas ma is. Kénytelen megjegyezni, hogy azok az évek, az albérletekkel, a lakásvásárlással, a gyerekek születésével, nevelésükkel, a felvállalt munkákkal még mindig csöndesebbek, nyugodtabbak voltak, mint a mostaniak, amikor nagyobbrészt már ismét ketten vannak Ágival, s az életük keretei is kialakultak. 13
