Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Füzi László: Elakadások: 1. rész
is valamennyit a nyilvánosság falainak odébb tolásában, nyilvánvalóan megvolt a maga, természetesen nem túlhangsúlyozandó szerepe a köztörténésekben, ha pedig magánemberként nézi önmagát, akkor azt kell mondania, hogy az újabb kori történelmi események egyre inkább a nyilvánosság előtt is zajlanak, nemcsak ott, de ott is, a nyolcvanas évekbeli magyarországi történések pedig éppen a nyilvánosság tágítása révén mentek végbe, nem beszélve arról, hogy a nyilvánosságnak, az akkor újra megtapasztalt nyilvánosságnak nem lebecsülendő szerep jutott a történések alakításában, igy sokat látott az akkori történésekből. 5. Bármennyire akarta is a változásokat, azok bekövetkezését nem tudta elképzelni. Ezért mondja azt, hogy az akkori éveket nem csupán a végkifejlet felől kell szemlélni, hanem önmagukban is. Ha tetszik, állandóságukban, monotóniájukban, úgy, ahogy akkor napról napra megélték az életet. így nézve nyilvánvalóvá válik, hogy a nyolcvanas években megváltozott valami, eltűnt, legalábbis számukra ekkor tűnt el a világ korábban megtapasztalt rendezettsége, áttekinthetősége. Az a rendezettség, amelyikről beszél, nem a szocializmus mindent leegyszerűsítő rendezettsége volt, hanem a tömegtársadalom előtti világ rendezettsége. Másutt nyilván korábban jelentek meg a tömegesedés jelenségei, nálunk a Kádár-korszak végén mutatkozott meg mindez. Mintha egyszerre mindenből sok keletkezett volna, az árak a korábbinál nagyobb ütemben nőttek, a korábbiaknál jóval többet kellett dolgozni az akkor elfogadhatónak gondolt életszínvonalért. Uralkodóvá vált a korábbinál gyorsabb élet, az emberek a munkájuk mellett újabb munkákat vállaltak, az állandó munka mellett a rokoni-családi kapcsolatok a korábbiaknál gyorsabban bomlottak fel, minden összetettebb, árnyaltabb és kaotikusabb lett, mint korábban volt. A maguk tagoltságában a társadalmi mozgásokat itt nem lehet bemutatni, ezért csak pár adatot s pár összefüggésre való utalást idéz Romsics Ignác átfogó monográfiájából: „A magyar társadalom foglalkozásszerkezeti átalakulása a gazdasági modernizáció természetes következménye volt, és alapvetően megfelelt a nemzetközi tendenciáknak. A világ más, nem szocialista országaiban lejátszódó folyamatokhoz képest ugyanakkor két fontos különbség is mutatkozott. Az egyik a gyorsaság volt, a másik a fáziskésés. A tradicionális agrártársadalom átalakulása ipari társadalommá, ami Nyugat-Európában a századforduló körül gyorsult fel és 60-80 év alatt zajlott le, Magyarországon és a többi szocialista országban a második világháború utáni 2-3 évtizedben ment végbe. Az ország történelmi lemaradása ezzel jelentősen mérséklődött, ám teljesen továbbra sem szűnt meg. A legfejlettebb országokkal szembeni különbség részben abban mutatkozott meg, hogy a szolgáltatásban foglalkoztatottak számának növekedése Magyarországon egy-két évtizedes késéssel indult meg. Részben pedig abban, hogy a szellemi dolgozók 35%-os össznépességen belüli részesedését, ami 1980 körül a fejlett országokat jellemezte, Magyarország 1990-re sem érte el. Az elért 30% körüli arány a közepes fejlettségi szintnek felelt meg. A magyar gazdaság fejlettségéhez képest - egyes elemzések szerint - azonban valószínűleg még ez az arány is túl magas volt, azaz a termelés és a termelésirányítás túlzottan bürokratizálódott." 12
