Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Kintende, Maliza Mwina: Utópia
emelkedő testet: egy, kettő, száz, ezer pihegő bérgyilkos dobja el puskáját, hajítja el ócskavasnak szánt gránátjait, áll fel és teszi egymás vállára a kezét. A kisgyermekek első bizonytalan lépéseihez hasonlóan az ő támolygó járásuk is félénken tapogatja az érzékeny, haragos földet. Ám hirtelen élénk kiáltozás, szélroham miatt rebbennek szét és zuhannak vissza a föld táncoló hátára ezek a marionettbábuk: egy meztelen kezű, lerongyolódott nép, örökös birkák, a titánok harcainak alibije. Most a síkság oldalában bukkannak fel, közel a folyóparthoz, mely dühödt hangversenybe kezd az ingadozó, a Tejútban szinte elvesző földdel. A hisztérikus tömegből pánikszerű hangok törnek elő, s nehéz, sietős léptük visszhangzik a lábuk alól kitérő talajon. Néhányan kilépnek a tömegből, hogy térdre vethessék magukat. Szemük elvesztette már a négy égtájat, minden irányba forgolódnak, s mindegyik saját vallásának nyelvén kiabál: Allah akbar, Allah i la la... Credo in unam sanctam eclesiam catholicam... Om mane padme um... We Leza kabezya... A négy égtáj hűséges Józsuája, Mózese, Mohamedje, Buddhája és Sintója segítségére siet, ki keresztjét, ki fekete kövét, ki imamalmát lobogtatja; mind ragyog a fényes égen, mint a fehéren izzó villámok. De még mindig ugyanaz a parázsszél fúj egy hatalmas szájból, szaggatva, égetve, perzselve ezeknek a szent prófétáknak a köntösét, akik hirtelen meztelenül találják magukat, mint a földigiliszták, s rongyaikkal próbálják eltakarni nemi szervüket. Szimbólumaik már szétszakadtak, elvesztették megkülönböztető jegyeiket; a hatalmas próféták végre megláthatják egymást az örökkévaló előtt. A kereszt egykori vivője így szól hát szomszédjához, a fekete kő egykori hordozójához: Meztelen vagy, micsoda botrány! Átok arra, aki botrányt okoz! Láttál már Oltáriszentséget? Nekem szabad meztelenül mutatkozni nyilvánosan, s a négy nő, akiket az írás engedélyez... Persze! Persze... Az imamalmos próféta látta mindezt, s zavarát ferde szemeinek megfoghatatlan, mosolygós derűjével próbálta leplezni. Pedig az ige összes feltárója megállapította, hogy hiábavaló meztelenségükben mind egyformák. Akkor vajon miért prédikál mindegyik saját Landerneau-jában, Isten, az igaz Isten, az egyetlen igaz Isten, Allah az egyetlen Isten, Isten nevében! és miért buzdítanak keresztes hadjáratokra, szent háborúkra, hogy gond nélkül léphessünk be a nirvánába? Az acélkék takarója mögül előbukkanó nap tűzbe borította a Tanganyika vizét és az eget. Ragyogása mágneses fénybe vonja, s magába szívja a négy nagy prófétát, akik összemorzsolt, összezúzott maszlaggá olvadva egyesülnek benne. Ez az okkerszínű massza szinte elönti és beragyogja a híveket, a tanítványokat, a zelótákat, a szektáriusokat, a prozelitákat, a magasztalokat, a remetéket, a kerengő derviseket és a nyírott fejű boncokat, akik így kiáltoznak szomszédjuk felé: 69
