Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Frobenius, Leo: Gasszire lantja
ként Monteil - halála után [1949] fia által közzétett - szoninke történelmi hagyomány gyűjtése 1898-ból, egy zoninke gesere-től, vagyis énekmondótól származik). Monteil kritikája - tudományos szempontból egyértelműen jó szándékú és igényes megközelítésmódja, problémafeltárása ellenére - több sebtől vérzik. 1. Lehántva ugyanis most a német kutató által gyűjtött és közreadott szövegekről (Frobenius több szövegrészt is közread az ősi ghánai városról Wagaduról az eddigiekben érintett mellett, az anyagot még további szoninke szövegekkel kiegészítve) a mára már elavult történeti, illetve művelődéstörténeti kommentárokat, és eltekintve attól, hogy kétségtelenül a gyűjtés maga egykor tolmácsokon keresztül zajlott, egyértelműen hitelesnek tűnő folklór szövegek létét tapasztal(hat)juk meg olvasásuk közben. 2. A múlt század első felében még igen sok afrikai gyűjtés csak európai nyelvű fordításokban látott napvilágot, természetesen a francia gyűjtők esetében is. 3. Jellemző módon a Frobeniusszal szemben teljesen közömbös G. Dieterlen is megemlíti, hogy a fél tucatnál több korai francia szoninke tematikájú gyűjtési feljegyzés (Louis Tautain, 1895, M. G. Adam, 1904, Lieutenant Lanrezac, 1907, Robert Arnaud, 1912, Maurice Delafosse, 1913) éppen Monteil késői közreadású, bár 1898-ban keletkezett gyűjtésén kívül egyképpen csak francia változatban látott napvilágot. Szembesítenünk kell azonban (a szóban forgó) első szöveggel egy magyar folklórelméleti tézist is: Ortutay Gyula említi (alapvető tétele: a folklór változatokban él - gondolatának emelvényére állva), hogy Bartók szerint az egy adat nem adat. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy az iín. invariáns (lásd a Gasszire lantját) esetében mégiscsak van mire figyelnünk. Egyrészt e jelenség előadódhat a hiányos gyűjtés következtében (esetünkben ezt a helyzetet az áthidalhatatlan időtávolság, lassanként 100 év, tovább súlyosbítja). Másrészt azonban valamely invariáns alkalmat adhat nagyobb összefüggések feltárására. Keletkezhet bizonyos esetekben olyan kvázi önálló variáns, amelyet utóbb nem vettek át közösségi használatra (egyéni variáns). És az invariáns lehet egy régebben gazdag, majd kihalt változat-bokor egyedüli túlélője is (lásd az előbb említetteket). Mindebből kiindulva, persze, létezvén Afrikában még ma is élő szájhagyomány, továbbra is meg lehetne próbálkozni gyűjtésekkel. Másrészt a már oly mérhetetlen gazdagon felgyűjtött és közzétett afrikai epikai-narratív szövegkincs (eposz, legenda, elbeszélés vagy igaz történet, mese, történeti recitátum, anekdota stb.) anyagában lehetne széles körű vizsgálódásba fogni, nem pusztán teljes párhuzamok, hanem pl. rokon részletek, ún. motívumokat, jellegzetes cselekmény-mozzanatokat kutatva fel. Hiszen a folklór életének (elbeszélő és költői formák esetében is) jellegzetes tulajdonsága a változatokban bekövetkező kontamináció, vagyis különféle részek, elemek, akár csak kisebb kifejezéscsoportok „összekeveredése" az ezerszámra újra és újra keletkező változatokban. 61
