Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 12. szám - Lengyel András: Esszé a szociológiáról (Huszár Tibor: A magyar szociológia története)

ponton előrébb viszi-e a megismerést, a társadalomról való gondolkodást vagy sem - s nem érdekli, mennyire előírásszerű, „szabályos" eszközökkel történik ez. Az irodalmi szociográfiához való viszonya jó példa erre. A szociográfia, amelyet az írók műveltek, például diszciplináris értelemben aligha felelt meg a szociológia szakmai követelményeinek - de valamit, amit senki más nem mondott ki, ez a szociográfia mondott ki. Vagy, egy némileg más természetű példát említve: Jászi Oszkár „szociológusi" státusa is kérdéses (hiába volt a század eleji „szociológusok" vezére), a nemzetiségi kérdésről írott nagy műve viszont olyan összefüggéseket tárt föl s írt le nagy részletességgel, revelatív módon, amelyek az egész magyar fejlődés szempontjából alapvető fontosságúak és megvilágító erejűek. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Huszár az esetek jelentős részében nem komplett életműveket, hanem többnyire csak egy-egy, vagy néhány, de meghatározó jelentőségű művet mutat be, illetve emel a figyelem középpontjába. Választásai súlya ezzel még inkább megnő.)

A könyv így kettős szerepet tölt be. Egyrészt adja a magyar társadalomfejlődésről szóló gondolkodás egyik, Huszár szerint fő vonalát, másrészt ad egy „szociológiatörténetet" is. Utóbbi csak nagy vonalakban felel meg a címbeli tárgymegjelölésnek, de mivel elmegy egészen a közelmúltig, voltaképpen az első olyan áttekintést adja, amely a 20. századi fejlemények egészét átfogja. Egységben láttat bizonyos tendenciákat és a főszereplőket, s ez akkor is nagy érdem, ha filológiai „teljességről", értelemszerűen, nem is lehet szó.

Esszékönyv ez (ámbár lábjegyzetekkel is dolgozik), e megközelítésmód előnyeivel és gyengéivel. Az előny abból adódik, hogy Huszár sok évtizede benne van a magyar szociológia mindennapi életében, mindent s mindenkit személyes tapasztalatból ismer. Nem most kezdett anyagot gyűjteni, hanem némi rágyűjtéssel voltaképpen fölhalmozott tapasztalatait rendszerezte s írta ki. S hasonlóképp előny Huszár alkati konstituciója, személyes kvalitása is. Okos, problémaérzékeny ember, aki az „új", senki által még le nem írt helyzet elemzésére szinte predesztinálva van. Olyan elemző, akinek az elemzéshez nemigen kellenek tekintélyek és doktrínák, aki tud is, mer is önállóan gondolkodni. S aki a számára adott térben, nagy céljait föl nem adva, „pragmatikus" értelmező, mentes minden doktriner vonástól.

A feldolgozásmód gyöngesége abból adódik, hogy ez a pragmatizmus, természetéből adódóan, nyitott a „kevert" diskurzusokra. Huszár voltaképpen saját intellektuális pozícióját (a szaktudományos és a politikai szempontok sajátos kombinációját) vetíti ki, illetve vetíti rá, óhatatlanul is, a tárgyra. Ott is, ahol pedig megítélésem szerint a filológiai megfontolásoknak kellene érvényesülniük, vagy szigorúbb szociológiai kritériumok érvényesítése lenne gyümölcsözőbb. S e beállítódásnak a deficitje a könyv szerkezetében is megmutatkozik. A fejezetcímek például jórészt csak portrékat ígérnek, egy-egy „szociológus" nevét írva föl fejezetcímül, s így automatikusan háttérbe szorul az intézményesüléshez vezető folyamatok szervezettörténeti rajza. (Szerencsére, önmagát korrigálva, az egyes fejezetek gondolatmenete el-elszakad a szűkítő címektől, s a címekben nem jelölt folyamatokra is utal.) Egészében azonban bizonyos összefüggések csak implicit alakban jelennek meg.

A könyv, egy elvi kérdéseket taglaló előszó után, tizenhét fejezetből és egy utószószerű zárórészből épül föl. A fejezetcímek (nagyrészt szociológusnevek) fölsorolása tanulságos. Jászi Oszkár, Szabó Ervin, Szende Pál, Magyar Társadalomtudományi Egyesület - Magyar Társadalomtudományi Szemle, Nagy Lajos és Illyés Gyula, A Magyar Társadalomtudományi Társaság, Weis István és Dékány István, Erdei Ferenc, Szabó Zoltán, Rézler Gyula, Szalai Sándor, Márkus István, Kemény István, Papp Zsolt, Andorka Rudolf, Angelusz Róbert, Némedi Dénes. Ez a névsor, bár az intézményesülés folyamatát elrejti, implicitté teszi, markáns kánont mutat. Több elemét érdemes külön is kiemelni. Az

105