Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Fekete J. József: Jellegtelenségükben jellegzetes zombori figurák (Herceg János szülővárosáról)
Ám hogyan írhatók le a bácskai identitás karakterjegyei? Káich Katalin megtalálta a legmagvasabb megfogalmazást: „Van tehát bácskai ember, aki ugyanakkor magyar, szerb, szlovák, sváb meg bunyevác is..."24 A művelődéstörténész kutató ezt a tézisét Herceg János hely- történeti írásai, mindenekelőtt az 1979-ben Visszanéző címen megjelent kötetbe foglaltak kapcsán fejtette ki: „A visszapillantás [Herceg] írásaiban a sajátos jellegű táj és ember jellegzetességei rajzolódnak ki. Ezek függetlenek a nemzeti, illetve vallási hovatartozástól. A több mint kétszáz éves monarchiabeli létben kibontakozott, közös nevezőre is hozható identitástudat jelenlétéről van szó, mely a bácskai ember habitusában az együttélés létrehozta közös szülőföld-élményt is magába foglalja, s ebben a pusztán egyedi - nemzeti vagy vallási - színezet a másság elfogadásának kontextusában éppúgy megnyilvánul, mint az évszázadok alakította, semmivel össze nem hasonlítható, le nem cserélhető, specifikus nemzet-, illetve vallásfüggő hovatartozás-tudat. így aztán a feltett kérdésre: van-e bácskai identitástudat, megkülönböztethető-e a bácskai ember a többi régió emberétől, a válaszkereső figyelmébe ajánlhatjuk Jakob lgnjatovic, Veljko Petrovié, Papp Dániel, Szenteleky Kornél vagy éppenséggel Herceg János írásait. "25 * * * Elbeszélőként Herceg viszont elhagyja a kritikus felhangokat, ironizál ugyan néha, anekdotákba ékelt kifigurázásokat tűz egy-egy előadódó zombori helyzethez vagy a történetben fölbukkanó személyhez, de folyton egy idillikus városmítosz megteremtése a célja. Találóan fogalmaz Bence Erika, amikor a következőket írja Herceg Módosulások című regényéről: „Egy olyan szép múltnak, mint amilyen a Herceg-regényben válik láthatóvá, nem lehet ilyen rettenetes jövője, mint amilyen a mi jelenünk. "26 Az útirajzok és emlékiratok olvasására minden bizonnyal az örökös és olthatatlan kíváncsisága hajszolja az embert. Az útleírások forrásvidékére ugyanis térben, az emlékiratokéra pedig leggyakrabban időben nem juthat el az olvasó. Az idő- és térbeli distancia természetesen fokozott érdeklődést kelt, különösen ha még szellemi korlátok se határolják be a távolról tudósító jelentést. Önkéntelenül vetődtek fel bennem ezek a gondolatok Herceg János regényének olvasása közben, amely egy elvitathatatlanul irodalmi önéletrajz segítségével a nem is olyan távoli, de részleteiben a köztudatból kihulló múltba kalauzol. Túl igaz, túl őszinte ahhoz, hogy fikciós regény legyen, már szigorú tényhez ragaszkodása miatt is. Emellett olyan figurákat vet fel, amelyek Herceg elbeszéléseinek vagy Milán Konjovic festményeinek ismerete híján nem teljesülhetnek ki valódi regényfigurákká, epizódszerepük azonban annál inkább kiemelkedő, nem is annyira a Módosulásokban, mint magában a város történelmének egy szakaszában. Hiszen az okítás előtt álló kisdiák Herceg János, vagy a már elsőnovellás írópalánta csupán annyi szerepet kap a regényben, hogy szemtanúja lehessen Zombor korabeli életének, vagy hallomásból idézze fel annak egyes pillanatait. Végeredményben ugyanis a két háború közötti Zombor és a mindenkori kisebbségi lét az igazi hőse Herceg János regényének. A város létének vérbő, eleven képén belül pedig ott lüktet az idők módosulása, a viszonyok módosulása, a helyzet módosulása, a történelem módosulása, a különbségek módosulása... 24 Káich Katalin: Helytörténet és irodalom. In: A Gerard írójáról. Újraolvasva és emlékezve a száz éve született Herceg Jánosról. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2009, 62. p. 25 Uo. 63-64. p. 26 Bence Erika: Történelmi kulisszák előtt: művelődéstörténeti tabló. In: A Gerard írójáról. Újraolvasva és emlékezve a száz éve született Herceg Jánosról. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2009, 64. p. 95
