Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Fekete J. József: Jellegtelenségükben jellegzetes zombori figurák (Herceg János szülővárosáról)
Helyhez és személyekhez kötöttségük ellenére végtelenül izgalmas a regényben megrajzolt állapot, amit csak a múzeum tárhatna fel az érdeklődő előtt. Az első világháború előttről írja például, hogy a főutcát keresztező körúton kettős sétányt létesítettek, hogy a sétálók mellett azoknak is legyen helyük, akik még lóháton illegetik magukat. Ugyanakkor ezen a körúton kívül még parasztházak sorjáznak, az utcákat reggelenként még csordás járja. Gazdag tárháza ez a könyv a városról szóló ismereteknek. Megjelennek itt, mint ahogy Juhász Géza írja a könyv fülszövegében: „az akkori Zombor lakosai; tanárok, iparosok, papok, kereskedők, tisztviselők, ügyvédek... a régi Zombor utcái, házai, fasorai, az Olvasókör, a Kaszinó, a vármegyeháza, a városháza, a gimnázium, iparosok műhelyei, boltok, a Városi Könyvtár, a Vadászkürt..." Mindezeknek csupán a kapcsolatai mögött húzódik meg a gyermek-, illetve ifjúkorú szerző. A saját élettörténetét azonnal félreteszi, amint fölbukkan egy-egy érdekesebb figura vagy intézmény, amiről többet lehet és kell elmondani. Magával akkor foglalkozik legtöbbet, amikor állítólagos holdkórosságáról vall. Itt elmondja az előzményeket, de jócskán előre is halad az időben. Az oda-vissza időugrások gyakoriak, ugyanis az elbeszélés az anekdoták és emlékezések révén voltaképpen két évszázadot kalandozik be. A narrátor és az általa, rajta keresztül megszólalók történeteket és a módosulásokat a megéltség és az időbeli távolság által táplált bölcsességgel szemlélik és szemléltetik. Csupán a figyelmes olvasás képes igazán élvezetessé tenni ezt a higgadt stílust. Amelyben minden szónak legalább félszázados megéltségi súlya van. Végtére azonban itt sem bánik igazán kesztyűs kézzel senkivel se, mindenkinek megadja, ami dukál, elismerés vagy kézlegyintő feledés, mint ahogy Csihás Benő és felesége esetében is teszi: „Ennyi maradt a várost parkosító polgármester után. Egy töksüket özvegy, aki öregen is kitartott a darázsderék mellett, úgy befűzte magát, hogy dús keblei még nagyobbaknak látszottak, s állítólag mindig szerelmes volt valakibe. Meg áfák, a celtiszek, amelyek négy sorban állták körül a belvárost a körúton, de jutott belőlük még a mellékutcákba is, úgyhogy nem győzték söpörni a járdát a lehullott bogyó után."27 Mintha kifogyhatatlan lenne Herceg János történeteinek kútja: ha egy mondatában hasonlatot alkalmaz (az se akármilyen soha) a viszonyok összevetésének érdekében, a hasonlat második tagjából egy teljes epizódot kerekít, beékeli azt a megkezdett mondatba, majd könnyedén folytatja az eredetileg megkezdett fonalat. A „homogén szellemi Zombor"28 tablójának megrajzolása során kitapinthatóan a legendá- sítás volt a célja, amiből Bence Erika arra következtet, hogy Herceg városkép-rekonstruálása során „az első világháborút követő hatalommódosítás egyszerűen »mesebelivé« transzformálta az egész addigi világot, a vármegyét. "29 Megidézett toposzai viszont valóságosak. Számba venni őket itt képtelenség lenne, de nem hagyható említés nélkül a városközpontban futó Basa utca, ahol Herceg édesapjának kárpitosműhelye állt, és mellesleg itt működött a Jövendő szabadkőműves páholy is, meg a Dob utca, mint az elbeszélő gyermekkorának egyik fontos helyszíne - ezeket ugyanis fentebb még nem említettem. A Módosulások szoros tartalmi kapcsolatban áll Herceg több művével, így a polgári Zombor múltja megidézésének tekintetében a Régi dolgainkról (1993) című esszékötetével, a Visszanéző (1979) című helytörténeti emlékekkel, a Nyíló idő (1991) visszaemlékezéseivel. Ezen kötetek, mindenekelőtt a Visszanézőbe fölvett írások műfaji leírására Káich Katalin 27 Herceg János: Módosulások. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1989, 75. p. 28 i. m. 108. p. 29 Bence Erika i. m. 59. p. 96
