Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 11. szám - Deczki Sarolta: Rendeltetésszerű használat (Bárány Tibor: A művészet hétköznapjai) - Bálint Endre fotókollázsai (A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből, Hungart© – Bahget Iskander reprodukciói)
Deczki Sarolta Rendeltetésszerű használat Bárány Tibor: A művészet hétköznapjai Amikor a recenzens először találkozott Bárány Tibor első könyvének címével, rögvest egyik kedvenc Hegel-szöveghelye jutott eszébe: „Az embernek természetesen szükségképpen foglalkoznia kell a végessel; azonban magasabbrendű szükségszerűség, hogy az ember életének legyen olyan vasárnapja, amikor felülemelkedik a hétköznapok teendőin, az igazzal foglalkozik, és ezt tudatosítja magában lkiemelések tőlem, D. S.J.Annak ellenére egyik kedvenc, hogy szinte semmiben sem értek vele egyet, ugyanakkor „az élet vasárnapja" (ami egyébként Raymond Quineau egyik regényének is a címe) fordulat évek óta kísért. Ezzel a világszellem evilági helytartója azokat az emelkedett pillanatokat, órákat vagy maximumnapokat akarta jellemezni, amikor az ember kireflektálja magát a hétköznapok ügyesbajos dolgai közül, melyek sem nem időtlenek, sem nem „igazak", és olyasmivel múlatja az idejét, ami „igaz" és „örök". A hét napjainak ez a kettéosztása természetesen nagyon markáns értékpreferenciát jelöl, mely egyértelműen a vasárnapi tevékenységeket részesíti előnyben. Ez a felosztás - ha nagyon távolról nézzük - nagyjából megfelel a filozófia és az esztétika hagyományos értékrendjének, Hérakleitosztól minimum Husserlig, pluszban hozzávehetjük a szokásos kor- és kultúrkritikai dörgedelmeket a világ romlásáról. Jelen sorok írója szerint megette az egész filozófiát a fene, ha a hétköznapjaink számára nincs mondanivalója, és ha csak glaszékesztyűben lehet betérni a művészet szent csarnokába, szigorúan csak látogatási időben, vasárnap. Abban ugyanakkor egyetért Georg Wilhelmmel, hogy a vasárnap nem szigorúan vett naptári fogalom, hanem a hét bármely napja azzá válhat. Csakhogy nem a „nem véges, következésképpen igaz" dolgokkal való foglalatoskodás teszi a hétköznapot ünnepnappá, hanem talán az, ahogyan filozófiai megfontolásaink, töprengéseink és a művészet mindennapjaink, életpraxisunk szerves részévé válnak. A recenzeált könyv címe is sugallja: a művészetnek vannak bizony hétköznapjai, s mivel az életünk is jobbára ezekből áll, érdemes végre ezeket is szemügyre venni. Van ebben talán némi generációs sajátosság is: olyan korban voltam (voltunk) gyerek(ek), amikor felülről mondták meg, mikor vannak ünnep- és hétköznapok, mi számít értéknek és mi nem, mi művészet és mi nem, és ami igen, az miért, valamint mindez hogyan járul hozzá a dolgozó nép jólétéhez. Úgy gondolom, hogy aki egészen fiatalon megtapasztalta ennek a szemléletnek a bornírtságát, átgondolta gyökereit és következményeit, az nem hagyja szó és kritika nélkül még a világszellemtől sem, hogy megmondja, mi számít igaznak és mi nem, mikor van vasárnap és mikor hétköznap. Pontosan ezért tartom nagyon fontosnak Bárány Tibor könyvét, még akkor is, ha néhány kérdésben nem értek vele egyet. Ám feltétlenül üdvözlendő, hogy átgondolt, és kritika tárgyává tett olyan esztétikai normákat, melyek sajnos még ma is jelen vannak tantervekben és tankönyvekben, újabb és újabb generációkat szoktatva le az olvasásról és az irodalomról. Továbbá nemcsak a tankönyvekben, hanem az irodalom intézményeinek működésében, kritikusi, irodalomtörténészi beidegződésekben. Persze, ahogyan Bárány is megjegyzi, „joggal a szememre vethetné valaki, hogy csupán fantomokkal hadakozom. Hiszen az elmúlt években nagyot változott a magyar irodalomkritika és az irodalomtudomány" (41). Jómagam is úgy látom, hogy voltaképpen már rég elindult egy olyasfajta változás, mely a korábban az irodalomból kiszorult műfajok felé fordul, méghozzá nem csupán kultúratudományos, hanem 1 Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról (Szemere Samu fordítása). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979, 27. 106
