Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 11. szám - Müller Rolf: Ellopott és száműzött pillanatok (A politikai rendőrség vidékképei)

álására. A konkrét helyszínt, esetenként a közvetlen környezetét foglalta magába az „áttekintő fénykép". A cselekmény szőkébb territóriumának rögzítése, az alak- és méretviszonyok érzékeltetése és ott talált tárgyak, bűnjelek, nyomok helyzetének dokumentálása a bűntett okozati összefüggéseihez, időbeli lefolyásához adhatott felvilágosítást. A lényegi momentum megörökítése a „középponti fényképre" várt. A megszokottól egyértelműen eltérő szituáció, a néző tekintetét önkéntelenül magával ragadó változás közeli lefotografálása a bűneset végrehajtásának megítélése szempontjából döntő jelentőséggel bírhatott. Végül valamennyi, a nyomozás és a bizonyítás szempontjából fontos mozzanatról „részletfényképek" készülhettek, amelyeken megfelelő méretarányban a legkisebb részeket is felismerhetően kellett rögzíteni. Ide tartoztak a különböző sérülésekről, bűnjelekről, nyomokról készült közeli felvételek.23 A műfaji elvárást ekképp sűrítették egy mondatba a helyszínelőknek: „A tetszetős képszerkesztés szempontjait csak mellékesen és a fő cél elérését hátrányosan nem befolyásolható mértékben [volt] szabad figyelembe venni.”24 De hasonló tartalmú instrukciót kaptak a megfigyelési fotók készítői is: „A választás [...] mindig a legelőnyösebb kompromisszum kereséséből áll, amely lehetővé teszi a felvétel operatív szempontból értékes információtartalmának maximális hasznosítását. Esztétikai és egyéb szempontok is erősen háttérbe szorulnak."25

Az élet rutinja és a felizgató akciók

A képalkotási regulák rövid áttekintése után a kérdés az, hogy vizsgálatunk tárgyai miként illeszkednek be a huszadik századi tér képtörténetébe?

A helyekhez kötődő tudatos emlékezetkonstrukciók mindenkor a készítőik szándékának megfelelően reprezentálják a fény és/vagy az árnyék világát. A második világháború előtti Budapest fényképlenyomataira tekintve, azok a századfordulón az akkori médiában, a képes újságokban sorban állva komponálták meg az elmúlt valóságot, így akár Klösz György máig népszerű fotográfiái a megörökített terek emlékkatalógusának, egy retorikai rend konstruált reprodukciójának tekinthetők.26 A nyugodtság, méltóságteljesség, racionalitás a húszas-harmincas-negyvenes években fokozatosan váltott át nyughatatlansággá, kiismerhetetlenséggé és irracionalitássá, és teremtett újabb vizuális imázst.27 De - közelítve témánk időköréhez - ne feledkezzünk meg a rendszerváltás előtti Budapest-fotóalbumokról sem, amelyek lapjaikon a letisztított, kimosdatott, áttekinthető város képét közvetítik. Ez persze majd minden reprezentatív kiadványra igaz lehet, de mégsem szabad abba a tévedésbe esnünk, hogy a hivatalos emlékezetkonstruk23 Kriminalisztika. I. m. 83-100. Lásd még ÁBTL 4.1. A-3795. Könczöl István: Helyszíni szemle, nyomozási kísérlet, helyszínelés. Budapest, BM Rendőrtiszti Akadémia Politikai Nyomozó Tanszék, 1963: 23-24.

24 Kriminalisztika. I. m. 84.

25 ÁBTL 4.1. A-3017/13. Balogh Árpád - Szacski János: A konspirativ fényképezés (Módszerek, eszközök és alkalmazási lehetőségek). [Budapest], BM Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség, 1972,14.

26 Kiss Noémi: Fényképezés, szöveg, archiválás. Klösz György fotográfiái. Alföld, 2004. 5. sz. 75-91.

27 Gyáni Gábor: A reprezentatív város - a reprezentált város. In: Terek és szövegek. Újabb perspektívák a városkutatásban. Szerkesztette: N. Kovács Tímea - Bőhm Gábor - Mester Tibor. Budapest, Kijárat Kiadó, 2005: 229-237.

99