Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 11. szám - Kötter Tamás: A Fényhozó

Sajnos kiderült, hogy normális negyvenes férfiak egyszerűen nem léteztek Budapesten. Legalábbis a klubokba biztosan nem jártak. Akikkel én találkoztam, mind házasok voltak vagy elváltak, gyermektartást fizettek és emiatt állandó anyagi problémákkal küszködtek, vagy ittak, meg egyébként sem akartak tartós kapcsolatot. Ezek a férfiak hódítani akartak, és lehetőleg minél többet, hogy másnap a barátaik előtt elhenceghessenek vele. A nőket egyszerű prédának tekintették, és bármennyire is szerettem volna, én sem voltam kivétel. Fájdalmas felismerés volt, amikor rájöttem, hogy a férfiak nem azért fekszenek le velem, mert bármilyen érzelmet is táplálnak irányomban, vagy ne adj'isten, szerelmesek lennének belém, hanem azért, mert az alkoholtól és a magukat kínálgató nők látványától felizgulnak.

Mások, akik tehetősek voltak, és egyben szabadok is - ők voltak kevesebben -, a fiatal lányokat hajszolták, számukra egy harmincas nő nem jelentett értéket. Ha szóba is álltak velem, egy, esetleg két éjszaka után gyorsan leráztak.

Sajnos későn ismertem fel ezeket a jeleket. Azt hiszem, túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítottam a szerelemnek, így aztán könnyen odaadtam magam, a férfiak pedig, ahogy megkaptak, azonnal el is hagytak.

Hétköznap esténként otthon ültem egyedül, teáztam, tévét néztem vagy olvasgattam. Jókat nevettem, amikor láttam, hogy a női magazinok ugyanazokat a problémákat boncolgatják, amelyektől annak idején én is szenvedtem, és ahogy annak idején, most sem találnak rájuk megoldást. „Már nem szeret a férjem?", „Kiüresedett vagy csak elfáradt a házasságunk?" , „Megromlott a házasélet, vége a szerelemnek, a szexnek?", tették fel az újságok az ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket, hogy aztán feminista vagy metroszexuális pszichológusok adjanak rá rossz válaszokat. Általában a férj túlhajszoltságát, a munka okozta stresszt, családi eseményeket, vagy még rosszabb esetben a gyermekkort okolták a szex hiányáért. Megoldásként az utazást és a kikapcsolódást ajánlották, melyek hatására - legalábbis a pszichológusok szerint - nagy valószínűséggel a vágy újra visszatér. Hát persze. Más szakértők szerint ilyen esetekben gyakori az ISD probléma, amely pszichés zavaroknak vagy antifantáziának tudható be. Soha egyetlen pszichológus vagy szakértő sem mondta ki azt a triviális igazságot, hogy a férjek azért nem fekszenek le egy idő után a feleségükkel, mert megunták őket, és valószínűleg már rég más nőket dugnak.

Néha beültünk valahová egy teára vagy italra a velem hasonló korú barát- meg kolléganőimmel. Beszélgettünk, nevetgéltünk. Szomorúan hallottam, hogy az ő életük sem jobb, mint az enyém. Még azok is szenvedtek közülük, akik házasságban éltek és gyerekük is volt, pedig azt hittem, hogy az életük a családdal és a gyerekekkel teljessé vált. Sokukkal durván bánt a férjük, másokról egyáltalán nem vett tudomást, alig szólt hozzájuk, és akkor is csak a legszükségesebb dolgokról volt hajlandó beszélni velük, ráadásul rendszeresen meg is csalta őket. Ezek a nők a gyerekeikben sem lelték örömüket, mert amikor azok a kamaszkorba léptek, azonnal megtagadták a szüleiket, átnéztek rajtuk és nyíltan kijelentették, hogy az életük nem követendő példa, ugyanakkor agresszíven követelték, hogy a szülők biztosítsák számukra a gondtalan élethez szükséges anyagi javakat.

16