Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 1. szám - Füzi László: A miskei Anteusz: Gondolatok Tóth Menyhértről
ka viszonya foglalkoztatta, azon gondolkodott, hogy miért alakult ki Bartókban a romantikaellenesség. „Mi foglalja el a népiség helyét? - kérdezte Németh a máig csak megsejtett új történelmi szituáció kapcsán. - Az ember történeti, sőt történet előtti emlékezetének a mélyítése; az a lelkűnkbe merülő iszapkotró kanál, amely a modern idők hordalékai alatt rá igyekszik találni az új civilizáció kívánatos alapjára: a mindenkiben élő »közös emberire«. S mi a szerkesztés, kontrapunkt, Bach? A szellemi építő ösztön, amely tudja, hogy egy műnek, egy gondolatrendszernek éppúgy, mint az egész civilizációnak szerkezetében nagy kozmikus és társadalmi törvényeket kell kikristályosítani, s hatalmas ellentmondásokat egyensúlyban tartani." Tóth Menyhértnél a jelenségek nemcsak a mában, hanem a múltban és a jövőben is léteznek, munkái hatalmas egymásnak feszülő erőket egyensúlyoznak ki, összefoglaló képei, itt a Parasztokra, az Afrika című képre, Az óceán gondja és a Gea II. című képekre gondolok, gondolatiságukban is nagy küzdelem eredményei, mondhatni, a történeti, társadalmi és kozmikus rend megjelenítői. Pontosan mondja Gaál József: „Az Állat vagy Európa című festményén lévő szintézislény már minden állat metaforája, de egyben egy kontinens érzülete. Ez az egyszerű fogalmazás már minden képén uralkodóvá válik, eljut az általánoshoz, a paraszti miliő motívumai végleg szublimálódnak. Ezután következő figurái már egyre éteribbé válva lüktető, áttetsző lényekké válnak, a fehéredő burkok által felerősödik az áramlás, test és tér különválaszthatatlanul összeolvad. A monumentális lények a világ terében szétáradnak, kitöltik a teret, a metamorf, képlékeny formák ellenére és az áramlások dinamikus felszíne mögött valami abszolút nyugalmat érzünk. Erre a legjobb példa a Gea II. (1972) című festmény, ahol az organikusan változó lét mellett a mitikus állandóságot kifejező hatalmas ősanya szinte a keretet szétfeszítve és a kép felületében feloldódva éteri lényként létezik. Ezek a képek már az érzéki és érzék feletti létmegértés formavetületei, ahol a teljes feloldódás irányába haladó figurák mágikus jelenvalóságként hatnak. így a fehéren izzó képeknél megszűnik minden történet, nincs múltértelmezés, régi mítoszok megidézése, mert a sugárzó képek önállóan léteznek, az időtlen jelenvalóságban egy világtapasztalat szintézislényeivé válnak." 5. A Németh László által jelzett, s a Tóth Menyhért által is megjelenített kitartott állapot hasonló ahhoz, mint amikor egy mágikus realista regény a vízió szintjén kapcsolatot teremt az ember és a kozmosz, a mában élő ember és a múltban vagy akár a jövőben élő ember között, s a maga létével kimerevíti ezt a kapcsolatot. Ahogy Németh László az új, s az egyensúlyban tartott ellentmondások eredményeképpen állandósított világcivilizáció alapjait kereste a történeti emlékezet felerősítésével, úgy fordult vissza Tóth Menyhért a mitizált emberhez, úgy mutatta meg minden jelenség archetípusát és azok általánosított jellegzetességeit. Mindezzel együtt nehéz párhuzamot vonni a dél-amerikai mágikus realista regények s azok mutációi, valamint egy festő műveinek a világa között. Éppenséggel a számos elágazás és a változatok gazdagsága nehezíti ilyen esetekben a tisztánlátást. Az a „csodás való" kifejezés, amelyet Alejo Carpentier használt a latin-amerikai valósággal kapcsolatosan, történetesen európai útjáról hazatérve, s amelyre Bényei Tamásnak a mágikus realista regényről írott köny97
