Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor

szerkesztői-politikai gyakorlat sokakat sokáig elhódított, olyanokat például, mint Balogh Edgár. Sőt, az irodalomtörténész Czine Mihály.

A kérdés annál is érdekesebb, mert a Korunk és az Igaz Szó kapcsolata nem volt igazán felhőtlen, Edgárral ebben a vonatkozásban (is) eleget vitatkoztunk; és állíthatom, hogy Gáli Ernőnek nem tartozott a kedvencei, illetve a megbízható főszerkesztő partnerei közé H. Gy. Edgár nagyon későn jutott el a felismeréshez - amikor már, nyugdíjas korában, őt is láthatóan ejtette Hajdú -, hogy túlzott bizalmat szavazott a marosvásárhelyi irodalmi vezérnek. Persze Balogh Edgár értékítéletében sokat nyomott a latban, hogy Hajdú Győző a népiek elkötelezettjének mutatta magát. Innen hogyan lehetett eljutni a megbonthatatlan barátsághoz Adrian Päunescuval? Aki H. Gy. biztos támasza lett hosszú bukaresti emigrációja, támogatottsága éveiben, 1990-től számítva, Paunescu haláláig.

(Legalább zárójelben, röviden, egy Edgár-történet. Láng Guszti, felkérésünkre, kritikát írt Hajdú kötetéről. Kétségtelenül éles, de igaz kritikát. Balogh Edgár ezt levonatban elküldte Hajdú Győzőnek - aki megyei pártbiztottsági szinten megpróbálta letiltatni, átszólva a másik megyébe, a közlést. Szerencsére sikerült végül megvédenünk Láng szövegét, megjelent a lapban.)

Nagyon igazságtalan vagyok Marosvásárhellyel, amikor az ő nyakába varrom Hajdú Győzőt. Az Igaz Szó természetesen nem írható le miatta. A főszerkesztőt - helyettesi minőségében - nemegyszer „pacifikálta" Gálfalvi Zsolt, nem utolsósorban a fiatalok, a Forrás első nemzedékének a támogatásával, ezt a korai időkben magam is érezhettem. Sőt, még a Forrás-sorozat megindulása előtt jóval közöl(het) tem az Igaz Szóban, 1956-ban egy hosszabb tanulmányt, a régi Korunkban megjelent prózai műfordításokról; és ha közlésig nem is jutottam vele, a vásárhelyi (országos) novellapályázatuk 1958. decemberi eredményhirdetésében a dicséretre érdemesítettek között említették a nevemet - többek közt a Varró Jánoséval együtt... Jóval később, amikor Bukarestből, az Ifjúmunkás szerkesztőségéből hazakerült Vásárhelyre Gálfalvi Gyurka, a hosszú időre Bukarestbe távozott Zsolt öccse, szerkesztőnek az Igaz Szó hoz, sokat rágta a fülemet, próbált meggyőzni róla, hogy az Igaz Szó nem azonosítható H. Gy.-vel. Néha hallgattam rá.

Csöppet sem csodálkoztam azon, hogy a változáskor nem őrizték meg a folyóirat címét. Mint ahogy én ragaszkodtam a Korunk név megőrzéséhez. (Jóllehet régóta ismertem az első folyamban elkövetett bűnöket a „polgári" irodalommal folytatott harcban, és közeli szemlélője - remélem, csak kevéssé részese - voltam a Korunk leromlásának a Ceaugescu-korszak utolsó éveiben. A Dienes- és Gaál Gábor szerkesztette lap értékei ugyanakkor máig kétségbevonhatatlanok; a második, Gáli Ernő és Balogh Edgár indította új folyam pedig a lehetőségekhez képest szintén értékelvű volt, egészen addig, amikor az „élre" került szerencsétlen Rácz teljesíteni akarta a diktatúrabeli elvárásokat.) Szóval Markó Béla, Gálfalvi György, Székely János, az idősebb és ifjabb munkatársak új lappal indultak, a régi helyén, és a Látó nem csupán borítólapjával változtatott, lényegesen, elődjéhez képest. A Kovács András Ferenccel és Láng Zsolttal kiegészült csapat már nem a „szomszédvárat" jelentette - de tegyem hozzá mindjárt, hogy egy évtizeddel korábban is egy táborban érezhettem magam az Igaz Szó-munkatársak némelyikével; szolidaritási vagy tiltakozó akciókban számítani lehetett Sütő Andrásra, Markóra, Gálfalvi Gyurira.

31