Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Biernaczky Szilárd: Afrikai (szép)irodalom Magyarországon
De hozzátesszük az eddigiekhez, fordított magyar nyelvre afrikai irodalmat, verseket és prózát meg folklórt: Weöres Sándor, Tornay József, Göncz Árpád, Poór Judit, Simor András, Bernáth István, Franyó Zoltán, Csoóri Sándor, Rónay György, Rába György, Kulifay Gyula, Székely Magda, Nemes Nagy Ágnes, Jékely Zoltán, Végh György, Balassy László, Csanád Béla, Tóth Éva, Tótfalusi István, Parancs János, Lator László, továbbá Szenei Miklós, Dobos Éva, Tandori Dezső, Babits Péter, Barabás András, Somló Ágnes, Hajós Katalin, Balabán Péter, Lángh Júlia, Takács M. József, Bartos Tibor, Tábori Zoltán, Sz. Kiss Csaba, Prileszky Csilla, Simon Róbert, Garai Gábor, Kiss Árpád, és persze még igen sokan mások. Kétségtelenül igaz, hogy Füssi Nagy Géza is (mű)fordított - mégpedig megélhetésért, de afrikai anyagot, amit életében publikálhatott volna, alig! Főleg sci-fi klasszikusok magyarítójaként közismert ő. Illetve e sorok írójának számítógépén (Afrikai Kutatási és Kiadási Program archívuma) rejtőzik egy kéziratos fordítása: Euphrase Kezilabi: Siralom völgye a világ című regénye, amely szuahéli nyelvű szövegből készült. És ugyancsak archívumunkban lapul Meja Mwangi angol nyelvű regényének: Cockroach dance (Csótánytánc) teljes egészében elkészült magyar változata. Mindemellett jómagam nem sorolnám őt a műfordítók közé. Hiszen mint afrikanistát elsősorban nem bármiféle fordítások, hanem szuahéli nyelvtana és a kapcsolódó két szótára vagy az afrikanisztikai bevezetése jegyzi szakmai szempontból, aki nyelvész, néprajzkutató, szuahelista, történész és a kelet-afrikai etnikai folyamatok kiváló ismerője volt (posztumusz tanulmánykötetét rövidesen elhelyezzük a Tudástárban). S bár Karig Sára is fordított eleinte, később a kiválasztás (válogatás), a szerkesztés és az utószavak megírása volt a feladata az Európa Könyvkiadónál. Azt is mondhatjuk, ő volt a lelke az afrikai kiadványok megjelenésének (távozásakor a Fekete Lángok második kötetének rendkívül szerteágazó feladata, mivel Keszthelyi Tibor pedig külszolgálaton volt, egyedül Hárs Ernőre hárult, s így kiadása éppen három évet csúszott!). A 2008-as apropó két felvetésére szeretnénk még reflektálni. Kármán Marianna, belecsöppenve az afrikai közegbe (egy nigériai konferencia kapcsán), meglepetéssel veszi észre, hogy az afrikaiakat egészen más kérdések foglalkoztatják, mint az európai irodalmárokat. És kiváltódik belőle a nyilvánvaló reakció: ott a kontinensen foglalkoznak a lényeges problémákkal, nem itt nálunk, Európában. Hézagos (mert rövidre szabott) beszámolóján azonban átdereng az, hogy ezek az afrikaiak nem is irodalmi kérdésekkel, hanem az irodalmon messze túlvezető sorskérdésekkel foglalkoznak. Ez esetükben nyilvánvalóan érthető. Más kérdés viszont, hogy egy európai egyetemen vagy kutatóintézetben élő és tevékenykedő szakember a hozzá eljutó szövegeket olvassa el, és igyekszik azokat megszerzett szaktudása alapján megemészteni, feldolgozni, esetleg kommentálni vagy elemezni. És nem foglalkozik létkérdésekkel, mert a közvetlen környezete ehhez nem ad impulzusokat. Azt azonban igen nagy merészség állítani, hogy az európai szakemberek egyképpen lényegtelen esztétikai szempontok szerint vizsgálódnak, vagyis szemléletüket, módszereiket alapjában kellene megváltoztatni... El kell mondjam itt, hogy az elmúlt 4-5 öt évben afrikai irodalmi (és persze folklorisztikai) elemzések, mondhatni, ezreit töltöttem le az internetről és futottam át. Ennek alapján pedig arra a meggyőződésre jutottam, hogy az európai, az amerikai (a dél-amerikai vagy a japán), sőt, a nem afrikai arab világban is a szempontok, módszerek, szemléletmódok sokasága nyilvánul meg. Vagyis igen sok elemzésben igenis felbukkan a Kármán Marianna által hiányolt afrikai látásmód. Igaz persze, hogy a színképtár másik végén léteznek olyan elvont, sokszor képletekkel és ábrákkal terhelt tanulmányi kísérletek is, amelyeknek a követése, megértése órákat vesz/vehet igénybe, és többnyire a semmibe vezetnek. 67
