Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Pintér Lajos: Öt bagatell
Nagyon jót aludhattam, hiszen reggel 8-kor jött a tanár, rám nyitotta az ajtót, és ott talált, hogy alszom az asztalán. Na, akkor meg az volt a baja. Mondom én, hogy hülye ez a Maróti, ennek semmi se jó. Eddig tartott Jóska magyarázata, ezzel a történettel hagyott faképnél valahol a Váci utca és a Haris köz sarkán, én pedig percekig ott álltam kővé meredve, és a hallottak után valóban nem tudtam, hogy mit hoz számomra a jövő. 4. 1971 és 1976 között jártam az egyetemre, 1976-ban Kecskemétre kerültem, a Forrás szerkesztőségébe, szerkesztői állásba. Most, amikor e sorokat írom, 45 éves a Forrás, a 45 év alatt több helyen volt a szerkesztőség irodája. Először az Okollégiumban, emlékszem, csongrádi gimnazistaként már jártam ott, emlékszem, ahogy az olajjal fölkent falépcsőkön ballagtam föl a szerkesztőségi padlásszobába. Jó hely volt az, hiszen a ház falán emléktábla hirdette, hogy ott tanult Jókai, és késői emléktábla azt is hirdethette volna, hogy valahol itt találkozott Jókai Petőfi Sándorral. A következő szerkesztőségi állomásunk a Sajtóházban volt, itt a megyei lappal voltunk egy épületben és egy intézményi keretben. Rendszerváltáskor a megyeháza tizennegyedik emeletére költöztettek bennünket, leválasztva a megyei napilap intézményi keretéről is. Itt a tizennegyedik emeleten ért bennünket egy kisebb kecskeméti földrengés. Ez a toronyház úgy imbolygott alattunk, mintha egy óriás gumilabdán ugrálnánk. De szerencsésen túléltük ezt is. Volt aztán szerkesztőségünk a régi megyeházán, most harmadik éve pedig a kerámiastúdió épületében vagyunk. 45 év, ha összeszámolom, öt állomáshely. Nem az a lényeg, hogy kilencévenként állomáshelyet cseréltünk, hanem az a lényeg, hogy eszmét, ideát nem cseréltünk. Természeti és társadalmi földrengések közepette is megőrizte arcát a folyóirat. A történet, amit el akarok mesélni, második szerkesztőségi helyünkön történt, a Sajtóház padlásszobájában. Mikor a Forrás hoz kerültem, itt volt a szerkesztőség Kecskemét főterén, 1976 volt, ha kinéztünk az ablakon a főtérre, a főtéren a szovjet emlékműre láttunk. A vidéki szerkesztőségek nyugodtabbak, mint a pestiek, jórészt szerkesztőtársak egymás közt vagyunk, és nem nyüzsögnek, jönnek-mennek az írók kézirataikkal körülöttünk, mint Pesten szokás. Én is nyugodtan ültem hát szerkesztőségi szobámban reggel nyolc óra tájban, semmiféle látogatóra nem számítva, amikor váratlanul kicsapódott az ajtó, és berobogott Utassy Jóska. Az örömteli üdvözlés után csak azzal kezdtem, hogy miként kerülsz te ilyen váratlanul és ilyen korán Kecskemétre? Mi szél hozott? Levelet kaptam egy Katona-gimnáziumos diáklánytól, felelte Jóska, azt írta, hogy az én verseimet kapta házi feladatul. Levelében a versekkel kapcsolatban tett fel néhány kérdést és kért tőlem tanácsot. Na és? - kérdeztem Jóskát. Nincs na és - felelte. Azonnal ideutaztam! 188
