Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

talom azok részéről, akik fölényeskedve bírálják kollégáikat, kiket nyilvánosan bírált vagy betiltott a diktatórikus rendszer. A későn megszólaló kritikusok szerint azok csak látszólagos ellenzékiek voltak, az igaziak azok, akiket senki sem bírált, akik csendben megbújtak, soha egy rossz szó sem érte őket, egyetlen írásuk sem zavarta a rendszer hivatalos képviselőit. Gombrowicz tollára való kelet-európai komédia! (2012)

(Kassa, Újvidék) A portugáliai Guimaráes és a szlovén Maribor után idén a franciaországi Marseille mellett a szlovákiai Kassa lesz Európa kulturális fővárosa. Szlovákiában a rendezvény egyik emblémája a kassai születésű Márai Sándor. Szülőháza előtt életnagyságú szobrot állítottak, és teret neveznek el róla. Andreas Breitenstein, a Neue Zürcher Zeitung szerkesztője az esemény kapcsán meglátogatta a várost. Alkalma volt rácsodálkozni Kassa belvárosában II. Rákóczi Ferenc szobrára. Arra gondolok, hogy van-e hasonló súlyú és jelentőségű magyar emlékmű Újvidéken. Breitenstein figyelmét az sem kerülte el, hogy Kassán - bár tiszteletre méltó multikulturális hagyománya van, hiszen a németek, a szlovákok, a magyarok, a zsidók közös kultúrát hoztak létre - napjainkban ez a hagyomány eltűnőben van. Tudom, hogy a cikk írója járt Újvidéken, ellenben nem merem faggatni a benyomásairól, mennyit érzékelt nálunk ebből a multikulturális örökségből. Kassa legalább felvállalta, és gondozva őrzi tradícióját, de mi van Újvidékkel? (2013)

(Magyar história, 1) Köd szállt le a zugi tájra. Délután nem mozdulok ki, Tormay Cécile Bujdosó könyv című emlékezéskötetét olvasom. Az írónő így látja a 19-es bolsevik forradalmat: „Megy robogva a halálvonat magyar éjszakákon át, ahol megáll, ott emberek kerülnek a fákra és vér folyik a városok kövezetén. A vonal mentén pedig gyakran találnak megcsonkított mezítelen holttesteket. Szamuely vonatán is ítélkezik." Az írónő a véres magyar históriáért a zsidókat és a félrevezetett magyar prolikat teszi felelőssé. Aztán Márai Sándor naplójegyzeteit lapozom fel. „Két forradalmat láttam", írja 1944-es naplójában. „A berlini Spartacust és az 1919-es magyar kommunista kísérletet, de ehhez hasonlítva, ami ma történik, mindkettő gyermekes tréfa volt." így, egymás után olvasgatva furcsán hat a két egymással feleselő szöveg. Úgy tűnik, Márai a hitelesebb, csakhogy mögötte egy politikai mozgalom sem áll. Egymagában árválkodik a magyar históriában, tegnap is és ma is így lenne. Arany és Petőfi elmentek, ahogy Krúdy mondja, a kis magyar szekéren, majd berobogott Ady, és erőteljesen pengetni kezdte különös hangszerének húrjait. Ezek után néma csend következett. Márai sóhaja pont ezt a csendet szakította meg, mielőtt előkelő mozdulattal búcsút intett volna Magyarországnak. (2013)

(Magyar história, 2) „Az emberek úgy tűnnek el, mint a nagy járvány idején. Mindez monoton. A zsidókat tízezrével deportálják...", jegyezte fel Márai, majd hozzátette azt, amit ma is kevesen mernek kimondani: „S mindezek végrehajtásához akadtak magyarok... akadtak? Sorba álltak, hogy segédkezzenek." Ezt írta az író, aki a Rákosi-rendszer elől a szabadságba menekült és tabukat döngetett.

165