Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok
(Márairól és a némákról) A cikket, amit Révész Sándor közzétett a Beszélőben (Antimindenes - Márai Sándor használatáról és használhatatlanságáról), előbb vagy utóbb meg kellett írni és közzé kellett tenni. Talán ilyen szempontból érdemes lenne átpásztázni a 20. századi magyar irodalmat. Nem azért, hogy igazoljuk Márai ellentmondásait, hanem azért, hogy lássuk, milyen örvényben élt az író, aki nem maradt néma, hanem rögeszmésen mondta a magáét. Akkor talán a tévedhetetlen némákról is többet tudunk majd meg. (2008) (Cinkos olvasó) Márai, mondta cinkoskodva a szabadkai irodalmi est után az egyik olvasó. Igen, válaszolom, csakhogy nem Kassáról jövök, hanem Újvidékről, ami szinte majdnem ugyanaz. (2009) (A másik haza) Milyen fájdalommal írt Márai Sándor a hűségről! Amikor körülöttem a hűséggel kérkednek, mindig előveszem a Kassai polgárokat János mester szavait vésem az agyamba. „Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél." Őt is így búcsúztatta az apja, amikor vándorútra készült. Biztatja a fiát, induljon el ő is, tanulja meg a nyugatiak nyelvét, mert a mi szavunkat senki sem érti a világból. Ő is ezt tette és hazajött, amikor a legnagyobb volt a veszély. Magányos volt, akit az Isten egyedül hagyott. De tudta jól, hogy akit az Isten egyedül hagy, annak dolga van. Csak a fény hiányzik neki, amit a tengeren érzékelt. A fényt sajnos csak azok a népek ismerik, akiknek tengert ajándékozott a sors. A tenger pedig a másik haza, a végtelen. Útjára bocsátja a fiát, ő pedig marad, a lehetetlenre vállalkozik. Küzd a városért. S tudja azt, amit az írástudók tudnak. „Néha otthontalanabb lesz az, aki otthon marad, mint az, aki világba megy." (2009) (Sajnos) Márai Sándor: „A világot csak azok válthatják meg, akiknek nincs hatalmuk." Mekkora igazság, mekkora tévedés! Sajnos így igaz. (2009) (Sikoly és stallum) A választási kampányban egyre gyakrabban adódik a kérdés: kik is a „hiteles magyarok". Az egyik kisebbségi politikus szerint azok, akik feliratkoztak a választási listára. És akik nem? Nos, mit kezdjünk azokkal? Sehogy sem tudom elfogadni ezt az öncsonkítást, ezért inkább Márai Sándorral tartok, aki minden kertelés nélkül kimondta: „Magyar az - dobjuk végre a szemétre a sok híg elméletet, - akinek az anyanyelve magyar, és aki úgy érzi, azonos az anyanyelvével és magyar. Minden más gonosz és veszélyes halandzsa." A témánál maradva: Illyés Gyuláról sem kellene megfeledkezni. „A nincstelen tömeget tekintem elsősorban magyarnak, vagyis olyannak, aki mindenekelőtt támogatásra, fényre, döntésre, nemzeti dicsőségre jogosult itt; nemcsak azért tekintem annak, mert történelmünk különös alakulása eredményéül épp ez a réteg a legmagyarabb nyelvileg, s ha kell, fajilag is, hanem azért, mert ez a legmegbíz- hatóbban magyar: nincs mása, mint a magyarsága." Hol is van ez a néma, nincstelen magyar kisebbségi tömeg? Hol vannak a munkanélküliek, a nélkülözők, a reménytelenek? Csak azt látom, hogy a mi kis vadkapitalizmusunkban az értelmiség vívja a maga harcát az osztályhatalomért. Stallumok, rangok, tisztségek az egyik oldalon, sikolyt elfojtó torok a másikon. (2009) 152
