Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

tot hatalmi szóval veszélyeztetik. Nincs ennek semmi akadálya. Viszont erre nincs vállalkozó, azok közül a legkevésbé, akik leckéztetni szoktak. Egyszerűen arról van szó, hogy hitelesnek kell lenni. Ezzel magyarázom Klaicnak maradásom okát is. A regényeim, az esszéim mind erről a világról szólnak. Nem menekültem el, mert meg akartam védeni a mondataimat. Ezen a ponton megértjük egymást. Idén jelent meg Zágrábban az Exilium gyakorlása című könyve, amely időközben hollandul is napvilágot látott. A könyvet angolul írta. Klajó 1990- ben került Hollandiába, közvetlenül a jugoszláviai háború kitörése előtt. 1990 vészjósló novemberében érkezett meg Amszterdamba, és a következő év januárjában a Holland Színházi Intézet igazgatójává nevezték ki. Hét évig vezette a neves intézményt. Ilyen pozícióban viszont hollandul is tudni kellett, ezért egy év leforgása alatt megtanult hollandul. Ezután szabadfoglalkozású értelmiségi pályára lépett. Tanárkodik a leideni egyetemen. Zsúfolt a programja. A napokban a lisszaboni egyetemen, majd rögtön utána a torinói egyetemen tart előadásokat. A hónap végén egy berlini tudományos konferencián vesz részt. Hallgatom a történeteit, és arra gondolok, hogy Európa milyen kicsiny. Közben Márairól beszélgetünk, akinek a naplóit magyarul olvasta, regényeit pedig angolul, franciául és hollandul. Legutóbb az Eszter hagyatékát - hollandul. Az Exilium gyakorlása végül is olyan könyv, amelyben Klaic megvédte saját gondolatainak hitelességét. Ezért is tudja megbecsülni egykori környezetének valós értékeit. Remek kötet. A distanciának köszönve, jól érzékeli az egykori Jugoszlávia kulturális és szellemi értékeit. Nincs benne se harag, se bosszú. Egy percre sem játssza el az üldözött szerepét. Megható baráti portrékat rajzol meg, és egy értékrendet tár fel az európai kulturális porondon. Ez a könyv kideríti, hogy a mai Európában már nincs „disszidens", „emigráns", „áttelepült" vagy „menekült" a szó régi értelmében. Vannak, akiket az érvényesülés űz, vannak, akiket a jobb élet vonz. Vannak viszont olyanok, akik a változást tartják értéknek. Tulajdonképpen ez is a hagyományunk része. Az Osztrák-Magyar Monarchiában ez természetes életformának számított. Az államszocialista funkcionáriusok azonban kisajátították a „gyökerek" és az „árulók" fogalmát. Utódaik máig ezt visszhangozzák.

(Márai diagnózisa) Márai: „A magyarság mélyen mérgezett nép..." Ezt írta ő, akinek meg kellett tanulnia, hogy mit jelent magyarul írni és idegen nyelven szólni a világhoz. (2008)

(Élni az életet - és aztán?) Thomas Mann amerikai emigrációja után 1952-ben visszaköltözött Zürichbe. Életrajzírói szerint azért hagyta el Amerikát, mert kommunistagyanúsnak tartották. Márai szerint azért, mert német nyelvterületen akart meghalni. Három évvel később, 1955-ben távozott az élők sorából. Néhány évvel ezelőtt egy egész délután üldögéltem zürichi villájának csendes kertjében, ahonnan jól látható a város. Arra gondoltam, hogy mégiscsak Márainak volt igaza. Neki nem adatott meg, hogy Magyarországon érje a halál. Amerikában lett öngyilkos. Azóta is foglalkoztat a gondolat, hogy hol érje a halál a kisebbségi írót. Élje az életét ott, ahol született, mert az élet felelősséget jelent, de meghalni, az egészen más. Akkor - végre - megszabadul a felelősségtől. (2008)

151