Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok
(Zsidók és kisebbségek) Kundera nyomán 1991-ben azon töprengtem, hogy Közép- Európában a nemzeti kisebbségekre hárult az a szerep, amit egyszer a zsidók vállaltak. A szenvedés és a megpróbáltatások végtelen sora alkalmassá teszi őket erre, de azóta sem vagyok biztos abban, hogy a kisebbségi kultúrák felkészültek-e erre a feladatra. Bizonyára sokféle magyarázat van arra, hogy a maradiság miért éppen a nemzeti kultúrák peremvidékén ereszt ilyen szívósan gyökeret. Legfőképpen védekezési ösztöntől vezérelve, tudom, persze. Ám kérdés, hogy ebben a néha esztelen gyorsasággal változó korban ez a leghatásosabb védekezés? Móricz Zsigmond, a Kivilágos kivirradtig című regénye egyik szereplőjének volt bátorsága feltenni azt a kérdést, amelyet a mai világban előbb vagy utóbb fel kell tennie minden peremközösségnek. „Az ezeréves múlt ezeréves bilincs, minden lépésünknél csörömpöl. A zsidók kétezer éves számkivetettsége szárnyakat adott nekik, a mi ezeréves röghöz kötöttségünk megfosztott fejlődési érzékünktől. Szóval, buták vagyunk, mint a karámban a jószág, ők okosak, mint a szabad róka az erdőben." A sírva vigadó társaság persze nem akart erre válaszolni. A móriczi kérdés nyomán azonban töprengjünk el azon, hogy mi, kisebbségiek mennyit tanulhatnánk a zsidóktól. Ok akkor is ragaszkodnak a kultúrájukhoz, amikor kilépnek a nyelvünkből. Mi pedig már akkor kilépünk a kultúrából, amikor még valahogy tengődünk a nyelvünkben, s nem vesszük tudomásul, hogy a nyelv kultúra nélkül, támasz nélkül marad, minek következtében észrevétlenül elsorvad. Megszívlelendő tehát Márai feljegyzése: „A felvidéki és az erdélyi szász és zsidó középosztály tartotta elevenen az elszakított területeken, Csehszlovákiában és Romániában, a magyar műveltség öntudatát." Alighanem ezek a nyomok a Vajdaságban is kimutathatók. Ezt a hagyományt nem kellene szégyellnünk! (2000) (Európai útirány) „A szellemi emberek kötelessége lesz, hogy a kollektív felelősség igazságát kimondják, s mindezt erkölcsi, tárgyi bizonyítékkal igazolják. Egyetlen hatalmi csoport sem tagadhatja meg a felelősség elvét, egyetlen nép sem", írta Márai Sándor 1942-ben a háború kellős közepén. Mindenhol és minden körülmények között csakis egy ilyen mondat mutat Európa felé. Szerbiában is. (2000) (Szülőföld) Mi foglalkoztatta Márait, amikor 1941-ben hazament Kassára? Azért utazott haza, mert otthontalannak érezte magát a világban. De amikor megérkezett, akkor az emberiség ügye kötötte le a figyelmét. Ilyen ellentmondásosan élte át a hazatérést és a szülőföldet. Ha egyszer arra kényszerülök, hogy eltávozzak innen, akkor okvetlenül magammal viszem a Kassai őrjáratot, hogy ne veszítsem el végleg a szülőföldbe vetett bizalmamat. (2000) (A piperkőcökről) Ezekben a napokban semmi szín alatt sem lehet megfeledkezni Márai Sándor éles elméjű megjegyzéséről: „Kétféle kollaboráns: az egyik kiszolgálja a kommunistákat, a másik kiszolgáltatja magát a kommunistákkal... A második az emberileg silányabb, alantasabb és veszedelmesebb." Hogy ez mennyire elevenbe vág, azt a hivatalos kommunizmus bukása után figyelhettem meg behatóan. Akik kiszolgáltatták magukat a kommunistákkal, azok 133
