Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Győri László: Egy kis Baudelaire
erkély — Tóth Árpádnál: A balkon). Legutóbb, 1991-ben Tornai József adta közre a maga teljes Baudelaire-ét, igen, a teljeset, amelyet később, 2007-ben, javításokkal ismét megjelentetett. Az első kiadáshoz egy igen hosszú Baudelaire szellemi képét fölrajzoló előszót is írt, amely majdnem olyan terjedelmes, mint Théophile Gautier hajdani kalauza. De nem akarom Baudelaire egész magyar útját követni, kezdjük az elején, magával Baudelaire-rel. 1821-ben született Párizsban, egy polgári (burzsoá) családban, bár apai nagyapja még paraszt volt, ami neki azonban már semmit sem jelentett. Amint egyik versében írja, bölcsője fölött klasszikus írók könyvei sorakoztak a polcon, a szobákban antik szobrok gipszmásolatai: Vénusz, Apolló, Kleopátra, Hermafrodita, nyaralójuk kertjében (mert nyaralójuk is volt) egy Vénusz meg egy gipsz Pomona állt. Anyja művészlélek volt, rajzolt, innen származhatott Baudelaire képzőművészet iránti érdeklődése, meg az, hogy némi készséggel maga is próbálkozott a rajzzal, például megörökítette végzetes szerelmének, Jeanne Duvalnak a mellképét, amelyen magát a mellet is érzékien jeleníti meg, noha blúzféle alá bújtatva, s mi egyebet még, mint önarcképét. Apja klasszikus műveltségű, magas rangú tisztviselő volt, aki azonban korán meghalt, és Baudelaire új apát, új nevelőt kapott egy katonatiszt, Aupick személyében, aki szintén magas rangra vitte, a tábornokságig, volt isztambuli, madridi nagykövet; a család jómódban élt, Baudelaire jó sors elé nézett. Nagyapja paraszti világától igen messzire esett, a világváros abszolút, túlontúl is urbánus polgára volt. Párizs írói-költői akkoriban egyre-másra azzal dicsekedtek, Párizs a világ közepe, ők szabják meg, mi az irodalom, tehát jó helyre, jó csillag alatt született. Húszévesen nagy tengeri, óceáni körutat tétettek vele a szülei, a hajó megkerülte Afrikát, és az Indiai-óceánon, Mauritiuson kötött ki, ma is úgy hívják, egy kis, két szigetből összetevődő állam, a világ leghíresebb bélyege, a „Kék Mauritius", amelyet 1847-ben bocsátottak ki, innen való. Baudelaire 1841-ben járt a szigeten, a „Kék Mauritius''-nak még híre-hamva sem volt. Ez az út, amely egyáltalán nem volt Baudelaire ínyére, mégis egész életében elkísérte, több versében is felbukkan, költészete bármennyire nem bővelkedik közvetlen önéletrajzi részletekkel. Mindjárt Az albatrosz. Murányi Győző 1957-es Baudelaire-monográfiájában írja: „A matrózok durva szórakozásokat engedtek meg maguknak. A kapitány egyszer puskalövéssel megsebesít egy albatroszt, és a nagy madár, amely csak a szárnyán sérült meg, néhány napon át ott él a fedélzeten... A tengerészek játszanak vele, kínozzák, nevetgélnek rajta." Úgy látszik, mély nyomot hagyott benne. A vers természetesen túllép a jelenségek világán. O pedig túllép szülei akaratán, idő előtt hazatér egy másik hajón. Párizsban ott a Sorbonne, de esze ágában sincs egyetemre járni, minél előbb költő akar lenni, egyedül költő, semmi más. Eléri nagykorúságának idejét, kikéri apai örökségét, és két év alatt elveri. Például az Hőtel Pimodanban, ahol lakást bérel, mert az Hőtel nem szálloda, nem ópiumbarlang, egy palota, amelynek lakásait a tulajdonos bérbe szokta adni. Ady Endre tévesen véli szállodának. Egy prostituálttól szifiliszt kap, ami állítólag a halálában is közrejátszott. Gyámság alá helyezik, de élete végéig rendszeres havi ellátmányt kap a családtól. Sosincs elég pénze, szűkölködik, nincs állandó otthona, családja, csak fojtogató szeretője, kedvese, élettársa, ahogy tetszik. Folyton menekül hitelezői elől, a szó 36
