Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Győri László: Egy kis Baudelaire
szoros értelmében, ami elég szomorú, de úgy tűnik, saját maga okozta nyomorát. Legenda, hogy ópiummámorban teltek volna a napjai, csak kipróbálta; azt írják róla, sohasem látták részegen, ebből a szempontból mérsékletesen, józanul élt, máshogy nem is tudta volna létrehozni tökéletesen racionális, hideg ésszel megírt, tökéletesre csiszolt verseit, műkritikáit. Külön bizonyíték, hogy másfél évtizedes szakadatlan munkával anyanyelvére ültette át Edgar Allan Poe teljes életművét. Szülei egyetemre szánták, és egy egyetemre előkészítő intézetbe íratták, ahol írogató fiatalok közé került, akik a maguk kedvére megalapították a „normann iskolát", ugyanis többen Normandiából származtak. Latinul is kellett verselniük, s közülük Baudelaire a legjobb. Ne csodálkozzunk, ha A romlás virágaiban több latin című, sőt latin nyelvű verse is van (Franciscae meae laudes). A „normann iskolát" persze hamarosan kinőtte, de nagyon gyorsan elterjedt a híre mint tehetséges fiatal költőnek: „Alig volt húszéves, már úgy beszéltek róla a fiatal írók és művészek világában, mint eredeti poétáról." A romlás virágai egyetlenegy verseskönyve, amely hosszas előzmények után csak 1857 júniusának végén jelent meg, de „...nagy része már 1844-ben készen volt" - állítja jó barátja és halála utáni első életrajzírója, Charles Asselineau. Kétlik, hogy igaz. Már 1846-ban közli egy lapban, hogy verseskönyve fog megjelenni Lezboszi nők címmel, 1850-ben A pokol tornáca címmel hirdeti, 1851-ben megismétli, hogy A pokol tornáca a közeljövőben kifut a nyomdából. Az évtized közepén ismét nekirugaszkodik, a címet azonban meg kell változtatnia, mert időközben valaki már ezzel a címmel kiadott egy könyvet. Szerencsénkre. Állítólag a Café Lamblinben egy Hyppolite Babou nevű kritikus ajánlotta A romlás virágai címet. A könyvnek különös, szívszorító története van: egy alengoni nyomdásznak és egy helyi könyvkereskedőnek az a vágya támadt, hogy kiadja a legjobb költők, írók műveit, így kötött szerződést Baudelaire- rel is. Baudelaire késlekedett a kézirat leadásával: „Vagy harminc ki nem elégítő verssel küszködöm, amelyek kellemetlenek, rosszak, rosszul rímelők." Poulet-Malassis sürgette, kivárta, s 1857. június végén 1000 példányban letette az irodalom asztalára. „...olyan könyvet írtam, amelyből a rossztól való félelem és borzadálya árad." Poulet-Malassis-nak meg is lett érte a jutalma, nemsokára az adósok börtönébe került. Akkor még voltak áldozathozók. Baudelaire életének nagy műve a teljes Poe volt, amely azonban bennünket, magyarokat nem érdekel. Azt írják róla, hogy remekmű, talán éppen olyan, mint nálunk mondjuk Arany János Hamlet)e. Megnéztem A holló fordítását: a formaművész Baudelaire prózában alakította ki, ami nekünk elég furcsának tűnik, hozzászoktunk a formát a formához való illesztéshez. A Tóth Árpád-i vissza-visszatérő sor: „S szólt a Holló: Soha már!" Baudelaire-nél: „Lö Korbó di: - Zsame plii!" („Le corbeau dit: Jamais plus!") Nekik az a szép, nekünk ez a szép. Művészeti írásai, az ópium gyönyöreiről írott Mesterséges paradicsomok című vallomása híres-neves, de mindjárt meg kell jegyeznünk róla, hogy a költőnek ez a műve játék, magakelletés, jobban hisszük, amit egy helyen így fogalmaz: „Az orgia nem testvére az ihletnek. Az ihlet a mindennapi munka testvére." Nekünk A romlás virágai az, amely maga Baudelaire. Botrány kísérte, perbe fogták érte, 37
