Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Győri László: Egy kis Baudelaire
Győri László Egy kis Baudelaire Hogy nemrégiben kidöglött alólam a hivatali munka, hogy hetvenévesen úgynevezett nyugdíjassá változtam, szembetaláltam magam az ürességgel, de hát mindenkivel ugyanez történik, aki sok-sok évtizeden át naponta dolgozik. És egy nap eszembe jutott régi szerelmem, a francia nyelv. Kis Cocteau-könyvemet vettem elő, és egy teljes színművét kipreparáltam, sőt le is fordítottam az egészet: az írógép című darabjáról van szó, amellyel addig senki sem foglalkozott, nem is csodálom, nem túl nagy mű. Az volt a kiindulópontom, hogy egy színdarab az élő nyelv fordulataival él, vagyis jóval könnyebb érteni, mint egy túlstilizált, finomra csiszolt verset. Ami igaz is volt. Cocteau-val végeztem, és ekkor egy régi, antikváriumban vásárolt Baudelaire ütötte meg a szemem, amely valószínűleg a múlt század elejéről való, Bécsben (Vienne-ben) jelentette meg egy Manz nevű kiadó, s természetesen maga a Lesfleurs du mal, A romlás virágai Théophile Gautier híres előszavával. Elolvastam Az albatroszt. Egyszerű, világos, racionális szöveg, tökéletesen érthető, nem bonyolult, nem szövevényes, csak egy-két szokatlanabb szó rejtőzik benne, s ezzel el is dőlt, hogy a következő hónapokban Baudelaire-rel fogok együtt élni, és az eredeti szöveg felől élvezem Babits Mihály, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc remekléseit. Mielőtt ismét belemélyedtem volna Baudelaire-be, s többször is tanácskoztam volna egy-egy vers felől Suhai Pállal, nagyjából annyit tudtam, hogy Ady Endre az Új versekbe cím nélkül három Baudelaire-szonettet is beiktatott, a Beszélgetést, A repedt harangot, A pusztulást. Lassan kibontakozott: a Triászon kívül Kosztolányi Dezső fordított tőle a legtöbbet, amikor azonban a három költő összefogott, hogy elkészítse a teljes magyar Baudelaire-t, nem vették be maguk közé negyediknek, Kosztolányi magányosan folytatta a maga munkáját. Baudelaire-nek van néhány jelentéktelen, gyenge, igazságtalan, féktelenül belgaellenes verse; Kosztolányi például őket is bemutatta a magyar olvasóknak, mert vonzódott a különlegességekhez. Első magyar fordítója egyébként Reviczky Gyula volt, 1886-ban, tehát Baudelaire halála után tizenkilenc évvel hangsúlyos üteműre ültette át az Éjféli számvetést, egy Szilágyi Géza nevű költő 1896-ban A Kain és Ábellel folytatta, A Hét 1903-ban próza verseiből közölt, 1917-ben György Oszkár egy egész kis könyvet állított össze A romlás virágaiból, de még A rossz virágai címen. Legtöbben Az albatrosznak veselkedtek neki: Juhász Gyula (nagyon szép részletekkel), egy Zoltán Vilmos nevű ismeretlen A Természet (!) című folyóiratban 1925-ben, újabban pedig Bella István szólaltatta meg magyarul. Egyébként Juhász Gyula még két verset fordított le tőle (Moesta et errabunda, Az 35
