Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Elek Tibor: Útkeresés köztes pillanat(ok)ban
Hiszen, amint láthattuk, a második nemzedék tagjai fedezik fel, és emelik mintegy maguk közé azzal, hogy a Kapuállító című 1969-es antológiájukban is közlik verseit, igaz, itt az ő szerepe a négy versével még elenyésző. Ezzel szemben az 1974-es Varázslataink antológiában már éppen hogy ő dominál (a kötet recepciójában rendre ki is emelik), abban az antológiában, amelyben a „két és felesek", a Markó által vele egyívásúakként említettek mellett jelen vannak már a későbbi harmadik nemzedék további képviselői közül is néhányan (Szőcs Géza, Gittái István, Gagyi József, Veress Gerzson stb.), nem véletlenül számítják többen a harmadik Forrás-nemzedék fellépését éppen ettől az antológiától. A Varázslataink versanyaga azonban még valóban nem jelentett éles váltást az előző nemzedék költészetéhez képest, és nem igazán érezhető benne irodalmi értelemben nemzedéki szellem sem. A prózaíró, de akkoriban kritikusként is jeleskedő nemzedéktárs Mózes Attila kemény, talán túlzottan általánosító megfogalmazásában: „A legszembeötlőbb az, hogy a szerzők nemcsak hogy nem tudnak, de nem is akarnak semmit. Irány vesztetten bolyonganak, támolyognak egyik verstől vagy verssortól a másikig."16 Három évvel később, az Igaz Szónak a fiatalok irodalmáról rendezett kerekasztal-beszélgetésén Markó mintegy az éppen formálódó nemzedéket ért bírálatokra válaszul, de bizonyára önjellemzésként is, már-már erényt próbált kovácsolni ebből az irányvesztettségből: „...minden lehetőséget, minden járhatónak mutatkozó utat újfent ki kell próbálni. Persze, ez sokakban a tétovaság, a bizonytalanság érzetét keltette, és keltheti még ma is. Az elméleti-esztétikai tapogatózás kínkeserves napjai-évei már eleve nem lehetnek látványosak. Különösen akkor, ha mint minden kísérletsorozatnál, itt is hibás megoldások láncolata érleli az eredményt. Mert a folytatás - mindig, minden korban magától értetődő — igénye mellett egyre nagyobb súlyt kap a kísérletezés. (...) Csakhogy én ezt a bizonytalanságot, ha nem tart túlságosan sokáig, jótékony bizonytalanságnak éreztem. Mert tagadása az egyetlen üdvözítő forma, az egyetlen üdvözítő írásmód attitűdjének."17 A harmadik nemzedék jellegadóbb és emlékezetesebb Kimaradt szó (1979) című antológiájában ugyanakkor Markó már nem szerepel, igaz, azért nem, mert Ágoston Vilmos abba eredetileg éppen azokat kezdte összegyűjteni, akiknek még nem jelent meg kötete addig. A nemzedék másik fontos antológiáját, az Ötödik évszakot (1980) viszont éppen maga Markó is szerkeszti (miközben a Hát lássuk, mit váltasz valóra című versével szerepel is benne), az Igaz Szó 1978-ban negyedévenként megjelent ifjúsági mellékletének (Tavasz, Nyár, Ősz, Tél) folytatásaként. A későbbi irodalomtörténeti áttekintések szerzői Markót általában a harmadik nemzedék egyik meghatározó képviselőjeként tárgyalták18, nem alaptalanul, mert a hetvenes évek második felétől már egyre inkább az ő vonzáskörükben (is), az ő törekvéseikkel szinkronban alkotott, de ha a pályakezdése első évtizedére gondolunk, szükséges az árnyalása ennek a besorolásnak, s a „két és feles" nemzedéki kategória elég pontosan jelöli ki az akkori helyét. Amint részben láthattuk is már, de a régebbi és a legújabb visszaemlékezéseiből, önmeghatározásaié Mózes Attila: Fiatal költők ürügyén. In: uő: Céda korok történelme, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004. 44. 17 Fiatalok irodalma - az irodalom fiatalsága. Igaz Szó, 1977. 8. 189-209. 18 Csapody Miklós már 1978-ban azt írta: „Markó Béla költészete a harmadik Forrás-nemzedék sokszínű lírai vonulatába illeszkedik, de erősszálú kötődése a Forrás második nemzedékéhez éppoly meghatározó, mint törekvéseinek rokonsága egyes magyarországi folyamatokkal." Csapody Miklós: Lakott mondatok közelében. Markó Béla lírájáról. Életünk, 1978. 4. 336-338. 102
