Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Sembery Gábor: Az angol
Sembery Gábor Az angol December utolsó hetében ismerkedtem meg az Angollal. Davidnek hívták, de mindenki csak Angolnak szólította. így magyarul: Angol. A körúton sétáltam, és épp azt fontolgattam, kivel töltsem az estémet, sorba véve barátaimat, melyikük érne rá beülni egy presszóba, és természetesen fizetni az italaimat, hiszen nekem egy vasam sincs. Valamivel több mint egy éve vagyok munkanélküli, és nagyritkán ugyan hozzájutok valami időszakos munkához, de az is csak épp arra elég, hogy néhány hétig félig töltsem gyomromat, és befizessek egy-egy elmaradt számlát. Utoljára a hónap elején sikerült összekaristolnom pár forintot, amiből mára csupán néhány fillérem maradt, ezért is kellett alaposan meggondolnom, kit hívjak föl telefonon, mert mindössze két hívásra maradt pénzem, meg két korsó sörre, egy olcsóbb kocsmában. Végül úgy döntöttem, beülök egy presszóba, aztán majdcsak lesz valahogy. A régi „rádiós" kocsmára esett a választásom, mert igaz, kissé vizezik a sört, de olcsó. Elballagtam hát az Üllői és a körút sarkára, megbámultam a kézigránátos katona szobrát a Harminckettesek terén, aztán bekukkantottam az útba eső antikváriumba. Nem vettem semmit, de alaposan átböngésztem a kínálatot. Akkor is szeretek antikváriumban kotorászni, ha nincs nálam pénz. Ez egyfajta belém nevelt hóbort. Mire odaértem, épp kezdték benépesíteni a kocsmát a diákok (mikor elkezdtem idejárni, csak a környékbeli iszákosok fordultak itt meg, a helyiség nyugodt, füstös és kopott volt, mostanra azonban felújították, és valami nyüzsgő izgága- ság töltötte meg). Rendeltem egy Borsodit, és felmásztam az emeletre. Még csak néhány asztalnál iddogáltak a fiatalok. Körbenéztem, és tekintetem megakadt egy feltűnő alakon: egyedül, hányavetin üldögélt asztalánál - előtte teli korsó sör, ő is csak nemrég érkezhetett —, fél könyékkel a szék támlájára támaszkodva, ellentétes lábát hosszan maga elé nyújtva. Egy bokáig érő farkasszőr bundát viselt és hatalmas bőrbakancsot. Úgy saccoltam, legalább két méter magas lehetett, világos haja hosszú, csapzott fürtökben hullott a nyakába, csontos, hosszúkás arcát gyér szakáll keretezte, közötte vértelenül bújtak meg keskeny ajkai, világos szemét nyugodtan pihentette a tér egy bizonytalan pontján, előtte az asztalon jegyzetfüzet, kezében toll. Egyenesen odamentem hozzá, és megkérdeztem, leülhetek-e az asztalához. „Ha tetszik, ülj le", felelte érezhető nyugati akcentussal, és rám vigyorgott, miközben becsukta az előtte heverő jegyzetfüzetet, amit most jobban szemügyre 11
