Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Sembery Gábor: Az angol

vehettem: egy fekete bőrkötésű napló volt, és eltette a tollat. „Egészségedre", emeltem rá korsómat, és ő az enyémhez csapta sajátját, majd mindketten nagyot húztunk a hideg sörből. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Angliából jött, történelmet tanult, és időnként belehallgatott egy-egy irodalom-előadásra is. Két éve élt Pesten. Tökéletesen, de erős akcentussal beszélt magyarul. Rajongott a századfordulóért: épületek, irodalom, zene, festészet - rengeteget tudott minderről, ellentétben velem, aki csupán az irodalom területén szereztem némi járatosságot, azt is autodidakta módon. Bámulatos volt a tudása, élvezettel hallgattam korabeli anekdotáit.

Miután elittam az összes pénzemet, szabadkozva felálltam, hogy távozom, de az Angol visszatartott, megnyugtatva, hogy annyit iszom, amennyi belém fér, az ő kontójára. (Azt be kell ehelyütt vallanom, amellett, hogy remekül éreztem magam vele, számítottam a meghívására.) Indítványoztam, hogy keressünk fel egy másik presszót, egykori törzshelyemet, egy parányi, hangulatos kis ékszerdobozt, a Vitkovics utcában, amibe örömmel egyezett bele, ismervén a környéket.

Emlékeim homályosak arra nézvést, hogyan kerültem haza hajnalban. Másnap délután, mikor kikecmeregtem reszkető gyomorral ágyamból, megtaláltam az Angol telefonszámát és címét asztalomon (arra az esetre, ha nem tudok telefonálni) egy papírfecnin. Zuhanyozás közben igyekeztem felszínre hozni tudatom mélyéről az előző esti eseményeket, de olyan sűrű köd takarta el azokat elmém elől, hogy semmire sem jutottam, ezért nyomban elhatároztam, még aznap újra felkeresem az Angolt, hátha az ő emlékei kevéssé fátyolosak.

Mondanom sem kell, hogy a szimpátia kölcsönösnek bizonyult, és ettől kezdve szinte minden délutánt és estét együtt lumpoltunk át az Angollal, az elbűvölő Pest és a kevély Buda utcáin és kiskocsmáiban. Napközben megmutogattuk egymásnak kedvenc utcáinkat, tereinket, mint a csöndesen megbúvó Gül Baba utcát, az Andrássy utat és mellékutcáit, vagy éppen a Király utcát a Lövölde térig; forralt borral kezünkben kószáltunk a Városliget téli halott fasorai között vagy a körút karácsonyra készülődő nyüzsgésében. Az Angol még egy alkalmi álláshoz is hozzájuttatott, aminek honoráriumából büszkén fizettem néhány esti tivornyánkat.

Olyanok voltunk, mint két újdonsült szerető, szinte minden időnket együtt töltöttük. Míg az Angol délelőtt órákra járt, én a lumpok tompa álmát aludtam, majd délután közösen kinevezett törzshelyünkön, egy, a régi időkből itt ragadt, barna lambériás kocsmában találkoztunk, a Zsinagógával szemben, ahol zsíros kenyeret faltunk, az Angol beszámolt az aznapi előadásokról, én pedig cserébe elmeséltem zavaros álmaimat. Az elfogyasztott zsíros kenyerek és fröccsök után felkerekedtünk, és elkezdtük városi zarándokutunkat Pest és Buda ódon épületei között, a múlt szellemeit kergetve. Olykor kiutaztunk Dél-Pestre, körbejártuk Lőrinc szürke lakóteleptömbjeit, ahol gyerek- és ifjúkoromat töltöttem, miközben általános iskolai és gimnáziumi történeteimmel szórakoztattam újdonsült barátomat.

Ahogy közeledett az év vége, az Angol egyre izgatottabbá vált, de emellett egyfajta melankólia tüneteit kezdtem megfigyelni rajta. Beszélgetéseink során mind gyakrabban kalandozott el figyelme, és érezhetően csappant életkedve.

12