Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Gömöri György: Erdélyi átvilágítás
Gömöri György Erdélyi átvilágítás (Kántor Lajos: Konglomerát) Kicsit furcsa, idegenszerű címe van Kántor Lajos új könyvének, a Konglomerátnak. A zárójelbe tett alcím (Erdély) persze megmagyarázza, miről van szó, egy olyan helyrajzi és történelmi egységről, amelynek különleges súlyát éppen sokszínű összetettsége adja meg. Maga a könyv is összetett, illetve nagyrészt összevágott három szerző szövegeiből, ők állnak Kántor Lajos vizsgálódásainak a középpontjában, akik közül egy, a legfiatalabb, lírai költő, egy irodalomkritikus és szerkesztő, egy pedig egyesíti magában a költőt és az irodalomtudóst: Szilágyi Domokos, Gaál Gábor és Szabédi László. Ez a három ember emblematikus alakja az erdélyi magyar szellemiségnek. Kántor, illetve a könyv „Sebestyén" álnév mögé húzódó narrátora mindhármukat jól ismerte, pontosabban azt hitte, jól ismeri. De mivel a rendszerváltás után betekintést nyert hőseinek bizalmas irataiba, feljegyzéseibe, és azokat összevetette a hivatalos fórumokon elhangzott szövegekkel, 2012-ben más következtetéseket vont le belőlük, mint tette volna 20-25 évvel korábban. Megtudta például, milyen motiváció, milyen félelmek, vagy meggondolások rejtőztek az éppen megkötendő kompromisszumok mögött. Magyarán mondva, bár a kisebbségi helyzet gyakran beszűkítette a lehetőségeket, nem volt mindegy, hogy valaki 1945-ben, 1956-ban, vagy éppen 1968-ban menynyire mert kiállni romániai magyar érdekekért, amelyek nem mindig estek egybe a magyarországi nemzettest akkori értékeivel vagy érdekeivel. Egy másik címszó talán az ismétlődő kudarcok magyarázata lehetne, hiszen a tény, hogy az orthodox marxista gondolkodású, de az erdélyi társadalom szempontjából (főleg a két háború között nélkülözhetetlen) Gaál Gábor éppúgy, mint a költőnek és szabadabb gondolkodónak egyaránt fontos Szabédi László élete végül is kudarcokba torkollt, pontos elemzést igényelt. Szabédihez hasonlóan a legkevésbé determinált gondolkodású „Szisz", vagyis Szilágyi Domokos is öngyilkos lett, ami arra mutat, az erdélyi sors gyakran sodor megoldhatatlan helyzetekbe tehetséges, ambiciózus, kitűnő embereket. A Konglomerát ezeken a lényegében tragikus életutat bejáró embereken keresztül próbálja érzékeltetni az erdélyi magyarság alakváltozásait. Kántor Lajos általában előítéletek nélkül, realista módon igyekszik megközelíteni szereplőit. Gaál Gáborról, aki a két háború közti baloldali Korunkat szerkesztette, amibe a többi közt Déry Tibor, Illyés Gyula és Sinkó Ervin is írtak, megjegyzi, mennyire gátolta őt a helyzetfelismerésben merev osztályszemlélete. (Ugyanez elmondható a munkás származású, négy elemi iskolát végzett autodidakta Nagy Istvánról, akit végül ugyancsak felőrölt a Ceausescu-féle önkényuralom hatalmi gépezete.) Szabédiban Kántor azt a józanságot tiszteli, amivel a külföldi egyetemeken tanult, tehát művelt és a magyar kisebbség sorsáért aggódó tudós szemlélte az erdélyi helyzet alakulását, jóllehet közben maga is kisebb-nagyobb kompromisszumokra kényszerült. Szabédi nem volt igazán marxista, bár az ötvenes években tett egyes megnyilatkozásai ezt a látszatot kelthették, de például hűségnyilatkozatai ellenére a „pacsirta (szabad énekesmadár?)ügyben" őt is támadták mint moralizáló, tehát gyanús, a pártvonalat nem mindig követő értelmiségit. Az ő esetében az 1956 utáni kegyetlen romániai megtorlások légkörében még a politikai realizmus és kompromisszum-keresés is kevésnek bizonyult - nyilvános megszégyenítése után már csak az öngyilkosság látszott számára az egyetlen kiútnak. 124
