Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Gömöri György: Erdélyi átvilágítás
A Konglomerat húsz fejezetbe, ún. „szemináriumok" köré szerveződik. Ezek között vannak olyanok, amelyekben Gaál szembekerül Szabédival, vagy éppen csak találkoznak, egyikük elvezet bennünket a dési kaszárnyába 1941-ben, ahol mindketten mint tartalékos behívottak tartózkodtak. Kántor azonban nem említi azt a jól ismert tényt, hogy Gaált, mint „megbízhatatlan baloldalit" nem frontszolgálatra, hanem egy munkaszolgálatos századhoz hívták be először - parancsnoknak. Aminek két haszna is volt: Gaál a lehető legemberségesebb módon bánt a többségükben zsidó munkaszolgálatosokkal, és így nem is kellett elhagynia Észak-Erdélyt. A további fejezetek közül különösen érdekes a „tizedik szeminárium", ami Szabédi László megpróbáltatásairól szól az ötvenes években. Ezeket részben túlbuzgó magyar kollégáinak köszönhette, akik közül elég dicstelen szerep jutott Csehi Gyulának és Bányai László egyetemi rektornak. (Utóbbival én is beszélgettem még 1956 nyarán, de nem az éppen aktuális pártvonalról, hanem Bányai ifjúkori barátjáról, Dsida Jenőről.) És dermesztő a mód, ahogy a lapszerkesztők átírják (átíratják?) Szabédivel Bánva ismerem fel című önvádoló, de tisztességes hangú versét, amiből a nyomtatott közlésben pártos csasztuska lesz, azzal a megalázó betoldással, hogy „vezessen a sztálini párt". Nehezen tudnék választ adni a kérdésre, miért ment bele ebbe Kántor krónikájának talán legtragikusabb sorsú hőse, Szabédi László? Déry Tibortól is követelték (nem kisebb párt-tekintély, mint Révai József!), hogy írja át a Felelet második kötetét, de ő erre nem volt hajlandó. Lehet, hogy Romániában a kisebbségi írókra nehezedő kettős nyomás miatt ekkoriban csak nagyon kevesek merték vállalni a dacos ellentmondást? Egy másik, számomra különösen érdekes fejezete Kántor könyvének az „1956: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél". Ebből kiderül, hogy a szovjet táboron belüli Olvadás ebben az évben Erdélyt is elérte, jóllehet az enyhülés nem tartott sokáig, de most olvastam először Az őszinteség két napja című, nemrégen kiadott gyűjteményről, amiben Szilágyi Andrástól Földes Lászlóig számosán bírálják a román párt ultrasztálinista vonalát, aminek például a töretlenül marxista Gaál Gábor is korábban áldozatául esett. Ezen a magyar írókat mozgósító pártaktíván 1956 szeptemberében Szabédi László olyan bátran és szépen beszélt a romániai magyarság jogairól, mint kevesen mások. Követelte például, hogy román gyermekek is tanulhassák a magyar kisebbség nyelvét- „az államnak kötelessége erre módot adni"! és véleménye szerint soha nem lesz „testvéries együttélés" Romániában, ha az állam a románosítást tartja fő feladatának és nem engedélyezi a kétnyelvű kolozsvári feliratok bevezetését. (Utóbbi különben a rendszerváltás óta a romániai magyarság Európai Unió által garantált joga, de nem tudni, hol és mennyire valósult meg.) Mindezeket a jelenlévő román miniszter, Miron Constaninescu tudomásul veszi, feljegyzi, de közbejön ötvenhat októbere, a magyar forradalom. Az erre történő romániai magyar reagálások története tanulságos, beleértve a számos író által aláírt 1956. november hatodikai levelet, ami mélyen elítéli a magyarországi „ellenforradalmat". Ezt Szabédi László is aláírta, bár egy másik, a magyar írókhoz írandó, kioktató hangú levél aláírását már megtagadta. (A félreállított Gaál Gábor az egészből szerencsésen kimaradt.) Ami a fiatalabb nemzedék hozzáállását a forradalomhoz illeti, itt Kántor Lajos azt a Lászlóffy Aladárt idézi, aki éppen Pesten ragadt az „események" alatt, s aki hosszan értekezik élményeiről, majd a hazatérése utáni letartóztatásról- de kevesen ismerik a fiatal Lászlóffy versét (Ébresztő a forradalom első reggelén), amit azokban a napokban vetett papírra, s csak számos évvel később jelenhetett meg nyomtatásban (204. oldal). A súlyos romániai megtorlásról, Páskándi Géza és mások bebörtönzéséről már elég sokan hallottak, de még Szilágyi Domokos későbbi államvédelmi beszervezése is összefügg azzal a szörnyű fenyegetettséggel, aminek légkörében az 56-ban véleményüket akár csak egy-egy odavetett mondat vagy házsongárdi látogatás formájában kinyilvánító fiatal magyarok éltek. Mulatságos kitérő Kántor könyvében a „Turul-Cola?" című fejezet, ami Krzysztof Varga félmagyar lengyel író Turulpörkölt című könyvének ismertetése és bírálata. Varga ugyanis a magyar mélabú okait a nehéz magyar konyhával kapcsolja össze, ami megfekszi az ember gyomrát, majd arra a következtetésre jut, hogy „A magyarok leginkább a vereség édes ízéért vannak oda". Ezzel Kántor nem ért egyet, és bár Varga könyvének számos kitétele mulattatja, úgy gondolja, a lengyel szerzőnek lenne mit tanulnia Szilágyi Domokostól, aki 1974-ben Magyarok címmel közzétett egy Ady Endre szellemében fogant önmarcangoló, nemzetbíráló verset. Ebből kitűnik, hogy nem annyira (az azóta egyébként erőteljesen zsírtalanabbá, nyu- gatosabbá váló) magyar konyha okozza bajainkat, hanem a hamis történelemszemlélet , az, 125
