Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - Péter Márta: szögek a betonban: vers
a zuhanásig, ami valahol elkezdődött (veled és általad lét-éjből hasítva rést) de a levegőtől rothadunk, a fény aláz, 'hogy kibontja titkaink fóldmagunkat, míg fogy a maradék idom a kitett való, isten arcának árnyékos darabja fogatlanmély szóhalál mi marad belőled mi marad a testből sovány tetvekből kelésekből, gennyből ahogy önvakaró hullámzik kabátbéléshez lapulva hullámzik bent dörgölőzik és a bélés redőin megakad a bőr. talán a tetvek is pusztulnak a vonatutcában, 'hol ezüst torok lehel az égre égéstermék, melléktermék magasba köpése lehet megváltás gyenge állatoknak is. a fönt kibírja, az igazságot is elbírja és a melléktermék betonágyán ki-betakarva kábán önérzéstelenítve van ő a hely benned és kívüled összehajlik összetükröződik arcod arcaidban mindig téged látlak mindenből kikelve
