Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Iskola és irodalom Kecskeméten a 16 - 17. században
Iványosi-Szabó Tibor Iskola és irodalom Kecskeméten a XVI-XVII. században Ma szinte felfoghatatlan az az állapot, amelyben a kora újkorban nemcsak a Homokhátságon, hanem az egykori magyar királyság nagyobb részén, az ország középső területén a lakosságnak élnie kellett. A több mint félezer éves magyar állam, amely fennállása óta Közép-Európa legstabilabb hatalma és a XIV-XV. században egyik legbékésebb térsége, egyik legharmonikusabban fejlődő gazdasága és társadalma volt, évtizedek alatt három részre hullott. Annak a királyságnak a területén — amely néhány évtizeddel korábban még Bécset és Csehországot hódoltatta, ismételten visszaverte a három kontinensre terpeszkedő Török Birodalom támadásait — a két régi ellenség, a Habsburg- és az oszmán hatalom osztozott, és a nemesi nemzetet egyedül képviselő Erdély is török vazallussá vált. Mindkét részen érthetetlen nyelvű katonák biztosítottak rövid szakaszokra kétes közbiztonságot. A Homokhátságon az alighogy kiépült helyi autonómiát, közigazgatást felváltotta egy minden tekintetben idegen, Keleten kiépült rendszer, amit Budáról a hódítók vezényeltek. Az itt maradt lakosok olyan két évszázadot éltek meg, amelyből több mint kilencven évet raboltak el a vissza-visszatérő háborúk és a sokszor még pusztítóbb polgárháborúk. Gazdasági erőfeszítéseik eredményeit, közösségépítő törekvéseiket négyöt katonai-politikai kataklizma zúzta ismételten szét. Ezek az iszonyatos évek, évtizedek még a Duna-Tisza közén is a települések tucatjait semmisítették meg. A szerencsésebbek száz kilométereket futva mentették életüket. Évszázadok óta nem tapasztalt migráció zavarta össze a közösségek társadalmi építkezését. A két folyó közén nem egy, hanem csaknem folyamatosan három állam adószedői hajtották be kíméletlenül követeléseiket. A túlélőknek tapasztalniuk kellett, hogy az idegen hadsereg és hivatali rendszer követeléseik behajtásában szervezettebb és hatékonyabb lett, mint a korábbi volt. Az idegen tisztviselők pontosabban vették számba mindenki vagyonát, és személyre szólóan jegyezték fel — idegen nyelven — kötelezettségeiket. A behajtás minden korábbinál könyörtelenebb lett. A gazdasági lehetőségek viszont hosszú időre beszűkültek, de néhány területen ismételten éreztette hatását egyfajta háborús konjunktúra. A megmaradtak riadtan lesték a hódítók öltözködését, szokásait, és iszonyodtak vallási rítusaiktól. Bár a moszlim vallástól nyílt üldözést nem kellett elszenvedniük, de az élet minden területén naponként meg kellett élniük, hogy ők nemcsak leigázottak, hanem ráják lettek, akik minden tekintetben hátrányokat szenvednek a birodalom hasonló alattvalóival, de az „igaz hitet" követőkkel szemben. A szertelen méretű birodalom peremén viszont a később erejében megroppant oszmán hatalom kénytelen volt eltűrni, hogy a hódolt lakosság a királyi országrész törvényei szerint éljen, a többi országrésszel sokoldalú kapcsolatot tartson. Bár a nemzeti tudat ekkor még alig éledezett, a nemzeti irodalom és közszellem csak ezekben a századokban kezdett bontakozódni, de a közösségi tudat egy formája már a középkor végén kétségtelenül létrejött. Aligha kétséges, hogy a rendi társadalomnak az 62
