Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Petőcz András: A hajléktalan Isten; Az utcánkban, minden éjjel; Imádság Párizsban; A zsoltárolvasó monológja: versek

holnap, ezért is oly nyugtalanok: sietős nagyon a dolguk.

Senki nem féli, senki nem szereti. Telefon zörren meg olykor sötét, sűrű csendben a kihalt ucca mélyén, jelezve, éppen esemes érkezett.

Az uccánkban, tegnap éjjel, különös koboldok lesték az Istent, vérbosszúra várva.

Kés volt a kezükben, meg füstölgő, büdös petróleumlámpa.

Imádság Párizsban

Somlyó Zoltánnak

Ismét engem vár a rue du Chat Qui Peche, örökké azt kérem, Istenem, vezess, ne legyen bennem indulat, amin az ellenem mulat.

Párizs hajnalban levetkezik, hűvös habokba merítkezik, leányok dalolnak utcahosszan: volt úgy, hogy én is daloltam.

Mennyire gyönyörű ilyenkor a város!, tavaszi-hajnali-tántorgásos, korán van még, tán csak három óra, Istenem, vezess a jóra.

A Szajna-parton lépegetek éppen, megszédülök a járdaszegélyen, a szürke kövek békevirágok, bókolnak, ahogy botorkálok.

És béke köröttem a hajnali ég, azt kérdem, Istenem, szeretsz-e még, megversz-e, Isten, hogyha rossz vagyok, ha tékozlom a napot.