Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Hász Róbert: Mire a bárdok megérkeznek
A követ pontosan délben érkezik a palotába. Rámául egy órával korábban elküldte hozzám egyik inasát, hogy figyelmeztessen. Felesleges volt, hajnal óta készen állok, amióta felébredtem. Bőséggel megreggeliztem, az étvágyammal hál'isten semmi gond. A reggeli készülődés közben elmondom Majrának a követ dolgát. Nem is igyekszik leplezni, látom szemében a riadalmat. Mozdulatai lelassulnak munka közben, lemossa arcomról a borotvahabot, megtöröl.- Nem akartalak megijeszteni — mondom. Hozza az illatszert.- Ezért küldted el a lányt? - kérdezi.- Hát ebben a palotában semmi nem marad titokban? Amúgy meg köszönöm, hogy aggódsz értem. Bedörzsöli a szert a bőrömbe, csíp, de jólesik. Már azt hiszem, elereszti füle mellett a megjegyzést, amikor hátrébb lép, és így szól:- Aggódom is. Napok óta érzem a baj közeledtét. A tej a kamrában két napja nem alszik meg. Az alhasam úgy fáj, mint amikor még megvolt a vérzésem. Vigyázz a követtel, nagyuram. Mellesleg, a titkaidat nem az ágyasaid őrzik. Meglepődöm azon, hogy egy fiatalembert küldtek. Nem lehet több huszonötnél. Fehér köpenyét karjára vetve álldogál odalenn, kék zubbonya, fekete nadrágja pormentes, csizmája fényesre suvickolva. Bokrétás kalpagja hóna alatt. Oldalára csatolt görbe szablyájának hüvelye kék bársonnyal bevonva, aranyozott hímzés díszíti. Nem kincstári darab, a fiú nyilván jó családból került a seregbe. Ahhoz túl fiatal még, hogy hadjáratban gazdagodott volna meg. Avagy ki tudja. Haja hirtelenszőke, hátul pici lófarokkal. Lefelé jövet a lépcsőn van időm szemügyre venni. Háttal áll nekem, és a falra aggatott bronzlapokat tanulmányozza. Egy tucat van belőlük, egymás mellett sorakoznak, végig a fogadóterem belső falán. Ahogy a lépcső elkanyarodik, úgy tárul föl előttem a fiú arcéle. Kicsit pisze orr, majdhogynem lányos arc. Annyira belemerül a lapokba, hogy észre sem veszi, amikor mögéje érek.- Isten hozta, követ úr! Megperdül, mint akit kígyó mart meg. Kalpagja kiesik hóna alól, lábam elé gurul. Megelőzöm, egy már-már fürge mozdulattal lehajolok, és felemelem.- Helytartó úr... köszönöm - elveszi a kalapot. így, szemtől szemben, még lányosabbnak tűnik az arca. Ámbár lehetséges, ahogy öregszünk, minden fiatalban nőies vonásokat vélünk felfedezni. Ugyanakkor, és ez ellentmond az előbbieknek, kék tekintete kemény, mint a befagyott tó jege. Figyelmesen fürkész, tetőtől talpig végigmér. A kék szempárban kendőzetlen csodálkozás. Értem az okát.- Az öltözékemen ámul, igaz? Ez a helyi viselet. Bizonyára szokatlan szoknyában látnia egy férfit, pláne korombelit, de higgye el, ebben a provinciában, ezen az éghajlaton nagyon előnyös. És kényelmes.- Hát persze - bólogat készségesen. - Nagy errefelé a hőség, kétségkívül. Hogy könnyítsék helyzetén, s eltereljem figyelmét magamról, a falra aggatott bronzlemezekre mutatok.- Szépek, nem igaz? 22
