Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Gyáni Gábor: „A városban ma mindenki arról beszél…”: Háborús hétköznapok egy napló tükrében

halálról van szó (háborúról, példának okáért), boldogan néz elébe."114 Lehet, hogy ami az idézetben zárójelben áll, azt már 1943-ban iktatta be, amikor ez a munkája megjelent, de a többi 1936-37-es gondolat.

Eliade „a román jelenség" autonómiája mellett kardoskodott, de a román ortodoxia forradalmáról kialakított programjába nyugati elemeket is beleszőtt, Jacques Maritain katolikus filozófustól vette át a szellem primátusának szólamát. Hatott rá az Oxford Group Movement, amelynek megismerésére maga a kormányzat küldte ki Angliába, mert a király annak mozgósító technikáiban a légionárius propaganda ellenszerét kereste. Hiába. Eliade ugyan fellelkesült, a Mozgalomban „egyetemes forradalmat" látott, olyat, amely - mint Ciorannak írta - „megveri Hitlert". A Mozgalom vezetője - egy amerikai lelki- pásztor - éppen Hitlert akarta megnyerni, hogy Isten igazgatása alatt lépjen fel a „bolsevik Antikrisztus" ellen.115 116 Eliade tetszését - mint a rádióban mesélte - a közgyónás nyerte meg, ahogy egyetemi tanárok és munkások egymás előtt vallottak bűneikről. És következtetése aligha tetszhetett kormányzati megbízóinak, túl harcias volt, összeurópai keresztény forradalmat jósolt: „Keresztény Európában Románia nyugodtabban fog lélegzeni. De a keresztény forradalom győzelme érdekében, mi, keresztény nép nem maradhatunk karba tett kézzel."llb A közgyónás során megvalósított egyenlőség megfelel annak, ahogy a Kapitány a légionárius vendéglőben a professzort és a munkást együtt akarta látni. Eliade utolsó nyilvános légionárius megnyilatkozása, egy riport során pedig lelkesen közölte: „...megszületett az új ember. Felismerjük abban a munkásban, a parasztban, az értelmiségiben, aki széttörte egocent- rizmusát. Ma a fiatal Románia emancipálta magát a politika gyámsága alól. Éppen azután, hogy mi, néhány »idealista« a szellem primátusáról írtunk."117 Ezzel már a Vasgárda ihletőjeként jelenítette meg magát. És alighanem itt ér véget Eliade „légionárius klimaxa", amelyről 1945 májusában vallott naplójának.118

Az interaktivitás Eliade és Codreanu elképzelései között kétségtelen, de ez nem kauzalitás. Az is kétségtelen, spiritualizált egy bűnös ideológiát.119 Az eredmény is kétségtelen. Az út és a motiváció nem foglalható sémákba. Eliade legionarizmusa sajátos szín a légionárius ideológia színképében; az európai spektrumon belül is sajátos színt képviselt.

Filozófia és helyzetértékelés kölcsönhatása hatja át Eliade magatartását. Jellemző, ahogy Oceánográfiá)ában 1934-ben a hegelianizmust és a freudizmust összevetette. Mindkettő teljes világmagyarázattal szolgál, a külső és a belső világ identitása révén, de amíg Hegel fogalmai metafizikai jellegűek, Freudnál a „fogalmak" - így idézőjelben Eliadénál - pszichológiai jellegűek. Hegelnél - fejtegeti Eliade - az Abszolútumot nagybetűvel írják, Freudnál kisbetűvel, és ez az abszolútum degradálása, laicizálása. A kettejüket elválasztó száz évben győzött a demokrácia, a szériakultúra, mely mindenkinek szól. „A hegelianizmus megkövetelte, hogy az ember filozófus legyen, hogy mindent értsen, abszolút mindent; a freudizmushoz elég, ha az ember félművelt." Tudjuk, a fasiszták nem szerették Freudot, mert a tudatalatti egyetemes emberi jelenség és egyetemes emberi - nembeli - egyenlőséget feltételez. A fasizmus melegágya a kétségbeesés a bomlás frenetikus átérzésében és élményében. Ez az élmény tartósan dolgozott Eliadéban is: „Eme teljes bomlás teljében, eme társadalmi mocsár közepében, amelyben élünk, egyetlen egy kiáltást érdemes szétkiáltani: az örömet,

114 Eliade: Drumul spre centru, 474.

115 Turcanu: Mircea Eliade, 324.

116 Gligor: Mircea Eliade, 179-180.

117 Gligor: Mircea Eliade, 125.

118 Eliade: Jurnal porthugez, 1. 366.

119 Laignel-Lavastine: Cioran, Eliade, Ionesco, 176.

79