Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Pintér Lajos: Damó István, a figuratív
tette kora politikáját és mechanizmusait, mindenkinél pontosabban - egyetemes, klasz- szikus érvénnyel - leírta.6 Eliadénak autentikusnak nevezhető lét és hős kellett. Kezdettől fogva imponált neki az olasz fasizmus férfiasságkultusza.7 Ugyanakkor még 1927-ben arról is beszámolt - éppen Nae Ionescu lapjában -, hogy Mussolini Olaszországában nincs szólásszabadság, amikor pedig egyik professzor keserűen felpanaszolta, hogy sok értelmiségi feladja egyéni meggyőződését és átmegy a fasisztákhoz, Eliade megtalálta a magyarázatot: „Talán elkápráztatja őket a Duce géniusza, a fasiszta tapasztalat termékenysége, azon szükségszerűség tudata, hogy korlátozni kell az egyéni szabadságokat", és emellett az olasz értelmiségiek „Mussolini tevékenységében felismerték római tudatuk lényegét".8 Megértő éleslátás tanúsága ez. És néhány év múlva már benne is dolgozni kezdett a heroizmus iránti igény. Egyik 1932-es novellájának hőse meg is vallja, mártír akar lenni, életét adni egy ügyért.9 Csakhogy „nincs hős mítosz nélkül" és a modern világban nem is lehet, nincsenek mítoszteremtő kollektív tapasztalatok, csak politikai taktikai húzások - fejtegette, miután hazajött Indiából.10 Az önmegvalósítás eszköze a kultúra, azon belül az alkotás. „Egy kultúrember egy nép virilitásának verifikálása. Tízmillió félművelt viszont nem."11 Láttuk, az Axa üdvözölte megtérését a románizmushoz, bár még nem csatlakozott a légionárius mozgalomhoz. Viszont élesen elítélte azt, hogy a Vasgárdát betiltották, „oly kétségbeejtő és stupid módon gyakorolt barbarság"-r\ak nevezte a betiltást. „Netn tudom, hogy ez politika-e vagy sem. Csak azt tudom, hogy valami barbár és embertelen. "12 Még akkor sem csatlakozott, amikor már Nae Ionescu famulusa lett, és mestere már eljegyezte magát a nácizmussal. Eliade, igaz, álnéven, de keményen nyilatkozott a barna és vörös totalitarizmusról: „Egy éve már egy másik idegen ideológiát akarnak bevezetni, amely lehet, hogy még veszélyesebb, mint az előző [a kommunizmus]: a fasiszta-hitlerista ideológiát, amely a faj- és a felekezeti harcon alapul, az embertelen sovinizmuson és a nevetséges patriotizmuson." Hiszen: „A kommunista egyházrombolók és a fasiszta zsidóüldözők huligánok és barbárok."13 A kisebbségek jelenléte és nagy száma viszont sértette Eliade igazságérzését, felháborította románizmusát, hogy Máramarosszigeten és Szatmáron a tanácsosok többsége nem román, persze nem azért, mert a románizmus fasizmus vagy sovinizmus lenne, hanem mert az „röviden és egyszerűen organikus, egységes, etikus, méltányos Állam megvalósításának a vágya" vezette.14 Viszont neki továbbra sem kellett Lenint és Hitlert utánzó forradalom, amelyekkel „intoxikáltuk magunkat", elege van a jobboldalból és a baloldalból, a lélek forradalmára van szüksége, mert: „Ami mindenekelőtt létezik, az a reális élet, a konkrét élet és ezt az életet nem lehet megragadni mentális sémákkal, politikai fogalmakkal, társadalmi orientációkkal. Ezt reálisan, azaz forradalmi módon lehet megismerni, ha teljességgel lemondunk a formulákról, a kívülről ránk kényszerített értékekről, a mitológiáról." A forradalom „új élet iránti pogány éhségből indul, új emberért, új világért". Az új ember „létünk értelme". Ez az ember nem kiabál az 6 Miskolczy Ambrus: Modern mítoszok csapdáiban. Kolozsvár, 2011. 7 Alexandra Laignel-Lavastine: Cioran, Eliade, Ionesco. L'oublie dufascisme. Paris, 2002. 52. 8 Mircea Eliade: Jurnal de vacantd. Buc. [1995] 31. 9 Mircea Eliade: Nuvele inedite. Buc. 1991. 203. 10 Mircea Eliade: Crepuscul. Azi, 1932. 1. sz. 7 11 Mircea Eliade: Culture. Cuvántul, 1933. dec. 16. 3105. sz. 12 Axa, 1933. dec. 23. 24. sz. 13 Ion Pláe$u: Contra dreptei $i contra stingei. Credinta, 1934. febr. 14. 59. sz. 14 M. Eliade: Compromiterea romdnismului. Vremea, 1934. márc. 11. 329. sz. 66
