Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Füzi László: Az idő keresése
A jesolói tengerpartról felment a szállodába, ott hallgatta, ismét csak a füléhez szorítva a rádiót, hogy a nehezen kivehető hangokat mégis jobban hallja, a Kádár János-temetésről való közvetítést. Nem tudja, már nem tudja, hogy mire gondolt akkor, talán csak kíváncsi volt, ezért hallgatta a rádiót. De nem biztos, hogy csak ezért, kétségtelenül rengeteg fontos történés megtörtént akkorra, de akkor még nem lehetett érezni, hogy az éppen hogy elindult folyamatok valóban eljutnak a végkifejletükig. A történelemkönyvek a Kádár-rendszer végét 1988 májusára teszik, amikor Kádár Jánost elmozdították pártfőtitkári posztjáról, helyére Grósz Károly került. Egy év múlva, 1989 májusában Kádárt a pártelnöki tisztségéből is felmentették. 1989. június 16-án Budapesten, a Hősök terén megadták a végtisztességet Nagy Imrének és az 1956 után kivégzetteknek, majd Nagy Imre, Maiéter Pál, Losonczy Géza, Gimes Miklós és Szilágyi József földi maradványait a Rákoskeresztúri köztemetőben temették el. Július 6-án hivatalosan is rehabilitálták Nagy Imrét, Kádár ezen a napon halt meg. A történelmi jelentőségű mozgások tendenciája egyértelmű volt, mégis kíváncsi volt, hogyan zajlik a temetés, feltehetően ezért hallgatta a közvetítést, s próbálta értelmezni a hozzá eljutó hangfoszlányokat. Kádár temetésén egyébként több tízezren vettek részt. Később sírját feldúlták, koponyája máig nem került vissza a sírba, ha hinne a meghatározottságokban, akkor azt mondaná, hogy a Nagy Imrére kimért sors ütött vissza Kádár Jánosra. Mitológiai mélységeket idéz ez a történet, ám ha eltekintünk a mitológiai párhuzamoktól, akkor azt kell mondanunk, hogy egy sír és egy holttest meggyalázása barbár cselekedet, ugyanakkor Nagy Imréék kivégzése pedig politikai gyilkosság volt, holttestük összedrótozása, arccal a föld felé fordítása, s jeltelen sírba való temetése ugyancsak a barbarizmus kifejezéssel jellemezhető. Ezeknek a történeteknek mitológiai párhuzamok nélkül is megvan a mélységük. 24. Amikor Győrnél rátértek a hazafelé vivő 85-ös útra, soha nem merült fel benne, hogy akár Bécs, vagy éppen Pozsony irányába is fordulhattak volna. Nem merült fel benne, mert valójában nem fordulhattak arra. Mivel nem fordulhattak abba az irányba, ezért ez a lehetőség nem is merült fel benne, számára az a világ így működött. Bécsben akkor járt először, amikor a Németh Lászlóról írt könyvének a bemutatója volt a Collegium Hungaricumban. Ágival mentek, s barátjukkal, Bombitz Attilával. Kettőezeregy kora tele lehetett, nyirkos, esős idő volt, álltak a Stephansdom oldalában, s puncsot ittak. Aztán megnézték a karácsonyi kivilágításban pompázó Grabent, nagyon más volt minden, mint otthon. Az Ml-esen mentek Pozsony felé is, könyveinek kiadójához, a Kalligramhoz, később Ágival és barátaikkal is bejárták Pozsony óvárosát. Sopron felől egyébként előbb eljutottak a határon túlra, mint Hegyeshalom felől. Ezerkilencszáznyolcvankilencben Sopronszentmártonba utaztak Deák Ernőékhez. Furcsa volt elmenni a faluja mellett, odafelé nem mentek be a szüleihez, mentek tovább, hogy minél előbb célba érjenek. Másnap az egyik barátjuk elment Sopronba, a páneurópai piknikre, ekkor történt meg az egész gyerekkorát 38
