Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Patak Márta: Madrid, Imre és Matyi
Concha első látásra megkedveli. Rögtön tudtam, hogy közénk tartozol, ugyanolyan elfuserált művész vagy, mint amilyenek mi itt egytől egyig!, mondja, valahányszor az első találkozásukat emlegetik. A magánéletéről sose beszél, Matyi tapintatosan nem is faggatja. Dugni kell, az a lényeg!, ez a szavajárása, ezzel elintézi a kérdést, ha szerelemről esik szó. Matyi ebből sok mindenre következtet, bár óvatos, mert Conchának az arcára van írva, hogy nem lehet könnyű élete. Rekedtes, agyoncigarettázott hangján meséli egyszer nevetve: Nekem is volt ám férjem, de szerencsére hamar megszabadultam tőle! Egy hónap után elvitt magával Santanderbe, ahol éppen valami kétes ügyet intézett. Az volt a nászutunk. Megérkezünk a szállodába, aztán azt mondja, hogy én csak várjak itt, ő meg majd nemsokára jön, hát azt lesheted, gondoltam, és fogtam magam, kimentem a városba, sétáltam egy nagyot, megállapítottam, hogy nincs itt semmi látnivaló, mitől is lenne, az értékes része leégett ötvenegyben, úgyhogy leballagtam a kikötőbe, egy darabig néztem a hajókat, közben megittam egy-két pohár sört, aztán amikor eluntam a nézelődést, visszamentem a szállodába, hát, a férjem még mindig nem ért vissza, na, gondoltam, Concha, akkor most azt mondjuk: Adiós, amor mío, engem te többé sose látsz, úgyhogy még aznap véget is ért a házaséletem. Imádom a szemedet, azt a jóságos őzikenézésedet!, mondja Matyinak, Matyi pedig tudja, mi következik: Azokat a gyönyörű, fekete, söprűszempilláidat!, és Concha odarohan hozzá, megszorongatja, összevissza csókolja, és egy óvatlan pillanatban jól belecsíp az arcába, Torna Moti, Nesze, Moti!, mondja, és elégedetten visszaslattyog a helyére. Moti, csak így hívja Concha. Matyi még a legelején mindig kijavítja, mert Concha képtelen kiejteni rendesen a nevét, úgyhogy egy idő után Matyi fel is adja, üsse kő, legyen akkor az egyszerűség kedvéért Moti. Matyi nem emlékszik, hogy farmernadrágon kívül egyszer is látta volna más ruhában Conchát. Télen-nyáron ujjatlan póló, télen, ha kell, még az irhabundát is felveszi rá, de mindig megjegyzi, szereti, ha jár a hóna alatt a levegő, nehogy bepálljon neki, mint a franciáknak, akik nem mosakodnak rendesen, büdösek, azért találják ki azt a rengeteg parfümöt, és fel is nyerít hozzá azon a rekedtes hangján, ahogyan csak ő tud nyeríteni, mikor nagyon elégedett valamivel. Matyi figyeli az arcát, ahogy beszél, a folyamatos nevetésben összeszűkülő szemét, azt mondja, ha az életvidámságot kellene megmintáznia, akkor Conchitát választaná modellnek. Concha mellett nem lehet szomorkodni. Be nem áll a szája, még munka közben is ömlik belőle a szó, és addig nem nyugszik, amíg Matyival is meg nem érteti, amit akar. Egyszer azt akarja elmagyarázni neki, hogy ha valakire azt mondják, apácakeze van, akkor az azt jelenti, hogy jó keze van a sütéshez, Spanyolországban ugyanis köztudottan az apácák sütik a legjobb cukrászsüteményeket. Matyi csak néz, sehogy sem érti, Concha hiába rajzolja le neki, Matyi széttárja a karját, reménytelen, hiába, ő ezt most nem érti. Másnap Concha beállít egy doboz süteménnyel, ami színben és méretben pont olyan, mint a tojás sárgája. Yemas de Santa Teresa, fogyasszuk el Avilai Szent Teréz üdvösségére!, mondaná tovább a magyarázatot is hozzá, de Matyi már mosolyog, mert otthon este már megtudta, mi ez, sőt Imre a lelkére kötötte: Ela legközelebb 10
