Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Patak Márta: Madrid, Imre és Matyi
nincs jogom számon kérni, amit számon kértem azon a rendezőn, ráadásul utána Álba is nekem esett. Imre a fejét csóválja, mintha azt mondaná: Mégis, mit vártál, hogy majd tapsikolni fog, amiért tönkretetted a játékát? Álba már rég lejátszotta a játszmát, te csak eszköznek kellettél, akár a falnak is mesélhette volna, hogy mi történt, te csak élő díszlet voltál az előadásban. Ennyire egyszerű ez, gondolj bele. Matyi nem tanul. Legközelebb is ugyanúgy jár. Csak sírt szegény!, mondja Imrének, mentegetőzésképpen. Nem tudja eldönteni, mi lehet az oka, a poros levegő, ami már az Athenaeum bejárati ajtajában megcsapja az ember orrát, vagy talán a film, az a botrányosan rossz film, amelyikben Álba az egyik főszereplő, és a vágás után most látja először. A vetítés után egyenest a női mosdóba menekül. Matyi nem rohan utána, pedig látja rajta, hogy ki van borulva. A falnak támaszkodva bámulja a tárlókban kiállított könyveket, a vitrinbe zárt új könyvtári szerzeményeket, és arra gondol, hogy ebben az épületben méltóképpen magasztalja a mindenhatót, a művészetet az arte cristiana felirat, amit egy angyal tart a vászon fölötti freskón két kézzel azon a kifeszített szalagon. Mikor Álba előkerül a mosdóból, Matyi vigasztalni kezdi, Álba pedig vele marad, nem tart az ünnepelni induló stábbal. Beülnek egy bárba, sört isznak, utána rábeszéli Matyit, hogy menjen föl hozzá, nála whiskyvel folytatják, és beszélgetnek, leginkább filmről, színházról, Matyi elmeséli Albának, gyerekkorában mennyire nem bírta, ha a rendező üvölt az apjával vagy az anyjával, egyszer a rendező a szeme láttára fel is pofozza az anyját a Liliom főpróbáján, mert nem tudott úgy sírni, ahogyan szerette volna, ő akkor lehetett talán nyolcéves, nem több, az biztos. Álba csak bólogat. Aztán olyasmit mond, hogy a színpadon legalább benne van a jelenetben az ember, történjék bármi, a színész irányítja a helyzetet, nagyrészt rajta múlik, hogy akkor ott milyen lesz az előadás. Mind más, mert kétszer egymás után sose játssza el egyformán ugyanazt a jelenetet. A filmben viszont ezerszer kiszolgáltatottabb a színész. Ha a rendező azt mondja, hogy kész, akkor az a jelenet készen van. Hiába nem tetszik a színésznek, nem teheti meg, mint az egyszeri festő, aki az éj leple alatt beoson a Louvre-ba, és igazít még valamit a képén. A vágás után a rendező késznek nyilvánítja a filmet, a színész meg utána talán azt se tudja, hová kerül a jelenete. Hajnali négyig beszélgetnek, Matyi a végén arra se emlékszik, hogy hogyan jön el tőle, csak azt tudja, hogy a második üveg whiskyt is felbontották, meg hogy bármi történt is, Albából mindig árad az az összetéveszthetetlen színházszag, amit gyerekkora óta őriz az orrában, és már csak ezért is jó vele. 4 Matyi fél tizenkettőkor kilép a házuk ajtaján, és mint aki világéletében ezt az utat járta, déli tizenkettő körül, elindul a Plaza Mayor felé. Gyalog, viszi a sporttáskában a horgászszéket, a mappát, a rajzeszközeit, ahogy otthon. Mindennap átvág a Puerta del Sol terén, mint otthon a Vérmezőn, csak itt nem a Korlát utcán tart a Várba, hanem a Késesek utcáján a Plaza Mayorra, Concha mellé, bérelt helyére. 9
