Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - Füzi László: Az idő keresése
Nem ad választ a kérdésére, az emlékezést az önértelmezés eszközének szeretné látni. Önmagát azonban nem most, nem az emlékezés által teremti meg, az emlékezés a mostani feljegyzések formáját határozhatja meg. A kitérő után pedig visszatér oda, ahonnét elindult, szóval nem az emlékezettel van baja, még ha a lehető legpontosabban is működik az emlékezete, a benne rögzült kép akkor is különbözhet a másokban élő képtől, vagy attól, ami a köztudatban őrződik egy- egy eseménytől. Az álommal kapcsolatos írása a Műhely című folyóirat 2008/6. számában jelent meg. „Ezek az álmok többet tudnak, mint álmodójuk" - írta Jékely Zoltán, utalva az álomnak az életet uraló voltára.* Michael jouvet a következőképpen fogalmazta meg az álommal kapcsolatos felfogását: „Az álmodás az, ami különbözővé tesz bennünket, mivel ekkor töröl el egy iteratív programozás egyes tanult vonásokat, vagy éppen megerősíti őket, ha összhangban vannak az álom genetikai programozásával... Vagyis az agyban nincs olyan rendszer, ami a DNS jóvoltából a más szerveknél megfigyelhető örökölt tulajdonságok megőrzését segítené, mint amilyen a Bourbonok orra. "** Az álom az egyéniség őrzése mellett új gondolatstruktúrákat állíthat elő, és így az ember új problémákat érthet meg. Jouvet tehát azt mondja, hogy az ember álom közben formálódik, akkor tűnnek fel az előtte formálódó lehetőségek, azokat akkor veti össze a korábbi történésekkel s a saját genetikai programozottságával. * Jékely Zoltán versét idézi: Bodrog Miklós: Almaink barlangvilága, Kairosz Kiadó, 1995. 24. ** Michael Jouvet könyve: Alvás és álom, Typotex Kiadó, 2001, Fordította: Gécseg Zsuzsa, 113. 5. Hol formálódik az emlékezést diktáló hang? Talán ott, ahol az ember mérlegre teszi a vele történteket, s elrendezi a maga világát. Talán ott, ahol a hívő ember az Istenével beszélget. Nem gondolja, hogy erről bárki is többet tudna mondani. Ezeket a mostani feljegyzéseket nehezebben írja, mint a gyermekkorára való emlékezéseket. Akkor sem a gyermekkorára emlékezett, hanem szülei és nagyszülei világát írta le. Leírta a valamikori, tradicionális világot, hogy megmutathassa, milyen válto- zások-elmozdulások történtek vele. Leírta, hogy megmutathassa, mi tűnt el, s mi nőtt ki az eltűntnek a helyén azóta, amióta tudatosan figyeli a világot. Most azt olvassa, hogy az, aki elhagyta azt a világot, bűnt követett el. Azt is olvassa, hogy az, aki leírja azt a világot, bűnt követ el. Bűnt követ el, mert ártatlanságukban kiszolgáltatja őket. Ezeket az érzéseket ő is átélte, mégis leírta azt, amit arról a világról tudott. Az a tömb, ami akkor felmerült benne, már régen megformálta magát, neki csak le kellett írnia, amit a belső hang mondott. Nem tudta megtenni, hogy ne írja le azt, amit a hang mondott neki. 39
