Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Kurcz Ádám István: Gion Nándor temetői
sikerül maradéktalanul, nagyapja mellett bizonyos tekintetben neki magának sem, hiszen bár ő sosem tagadta meg a nemzetiségét, de a szülőföldjét elhagyta.28 Gion írásaiból az érezhető, hogy ha nem, vagy csak felemásan sikerül megtartani ezeket a hagyományokat, akkor az milyen fájdalmas tud lenni. A Kétéltűek a barlangban című regény szeretetre méltó Hornyák tanár urát öngyilkossága után például nem pap búcsúztatta, hanem az iskolaigazgató, ezért a hagyománytisztelő öregasszonyok megszólták, mondván: „ezek a kommunista temetések nagyon siralmasak, és nem érnek semmit. "29 A regény másik halottja, a kis muzulmán Rahmánovics Hasszán a magyar tannyelvű ipariskolában még a kisebbségi magyarok között is kisebbséginek számított - ezért Gion „legkisebbségibb" regényszereplőjének tarthatjuk. Őt szintén teljesen világi módon temették el, sőt, nemhogy egyházi vagy vezető világi személy nem volt jelen a ceremónián, de a családjából sem jött el senki: csak az osztálytársai mondtak búcsúztatót, és a többi szertartáselemet is ők találták ki. Ezt utólag egyikük az öregasszonyokhoz hasonlóan szintén méltatlannak találta; azt mondta, hogy „úgy temették el a Szegény Kis Rahmánovicsot, mint egy kutyát."30 Gion egy barátja esetében pedig, akinek egész életében problémás volt a nemzetiségi identitásához (nevéhez, neveltetéséhez, anyanyelvéhez, közösségéhez) fűződő viszonya, mindez végzetesen és véglegesen kifejeződött sorsának abban az egyetlen, az író által megfigyelt utolsó mozzanatában is, hogy a nevét végül úgy írták a fejfájára, hogy „Hajdú Ljudevit."31 Minthogy a temető és a síremlék az élet teljességének, illetve a valahová tartozásnak a jelképe, sőt fontos kelléke is Gionnál, így akinek eleve nincs temetője vagy sírja, ahová kerülhetne a halála után, az számít a legelhagyatottabbnak vagy a legszámkivetettebbnek az adott társadalomban. A (nyilván) katolikus temetőben, annak is a legszélén elhantolt Szegény Kis Rahmánovicson kívül Dimitrij, a Szenttamásra vetődött orosz katonaszökevény történetében is hangsúlyosan előkerül ez a probléma32, ahogy az 1944-es zsidó33 és az 1944-45-ös magyar áldozatokkal kapcsolatban is.34 Nem történik viszont aránytévesztés a művekben: öncélú halott- vagy kegyeletkultusz nem fordul elő Gionnál. Számára az élet sokkal fontosabb, mint a szép temetés vagy az igényes síremlék. Az előbbinek az író szerinti fölöslegességére, sőt hiábavalóságára mutat az az irónia, amivel az ilyen események leírásában találkozunk35; az utóbbi jelentőségének lekicsinylésére pedig a következő idézet a példa: „A temető szélén rozsdás pléh Krisztus, a tövében egy elhanyagolt sír. Lapos fóldbucka, benőtte a gaz, a fejfát valaki biztosan feltüzelte..." 28 „Haldoklóit az utolsó nagy Gion Szenttamáson. Én eljöttem onnan, a nevemet nem vésettem bele a közös sírkőbe." Gion Nándor 1994. Napló részletekben = É/V. 43. Giont Budapesten, a Farkasréti temetőben temették el, sírkövébe nem véstek keresztet: http://www.magyarszo.com/hu/2012_08_30/ kultura/31301/ 29 Gion Nándor 1968. Kétéltűek a barlangban = Éfll. 80. 30 im. 116. 31 Uő: 1990. Szegény Hajdú Laciról és Harag Györgyről = Napló részletekben = É/V. 82. 32 Dimitrij, az orosz katonaszökevény így bánkódik Szenttamáson: „Lehet, hogy kifaragok magamnak egy sírkövet. Csak még azt nem tudom, hogy hol állítsam fel a sírkövet. A zsidó temetőben vagy a német temetőben? Nagyon szép, csöndes hely mind a kettő. Kár, hogy nincs itt egy orosz temető." Uő. 1994 k. Zongora a fehér kastélyból = É/III. 503. 33 „Én nem nézhetem meg az apám sírját - mondta Korniss Flóra. - Elégették az apámat, és sehol sincs neki sírja!" Uő: 1994 k. Zongora a fehér kastélyból = É/III. 478. 34 - „Magát mindig tiszteltem. De leginkább Török Adámot. Visz néha virágot a sírjára? - Nincsen sírja. A csatornába dobták és leúsztatták a Tiszába." Uő: 2002. Aranyat talált = É/I. 793. 35 Vö. pl. Gion Nándor 1994. Izsakhár = É/II. 549-550. 108
