Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Lengyel András: Irodalom, marginalitás, rendszerkritika: Egy paradigmatikus eset: Lakatos Péter Pál „története”
erősen historizáló jellegű, történelmi „ismereteket" hordoz, de ezeknek az ismereteknek kevés tárgyi relevanciájuk s nagyon erős érzelmi, sőt mitologikus fölhangjuk van. Nem a történeti realitás megismerését szolgálják, sőt, az gyakorlatilag el is fedik, a „történeti" tematika a mitologikus múlthoz való érzelmi viszony kialakítását célozta. Jellemző módon, a másodikos anyag leírását is így adja meg az értesítő: „Az olvasmány és feldolgozása, mint az 1. osztályban." Igaz, ehhez ekkor már „magánolvasmányok" is társulnak: „Fáy András válogatott meséi: Garay: Obsitos: Petőfi S. családi versei." (Ért 1909/10: 59.) A harmadikos anyag ugyanezen a nyomvonalon haladt. „Olvasmányok. Elbeszélések a magyar történelemnek a mohácsi vész utáni korából s a görög és római világból. Vallásos és hazafias költemények olvasása és szavalása. Leírások és életrajzok. Kisebb novellák." A magánolvasmányok most már ezek: „Kisfaludy Károly: Tollagi Jónás Pesten. Kisfaludy Sándor: Dobozi Mihály és hitvese. Gvadányi: A Peleskei Nótárius." (Ért 1910/11: 74.) A negyedik osztályos anyag részben az addigiak folytatása volt, részben azonban új, speciális szempontokat és ismereteket vitt az oktatásba. Az addigiakat folytatta, mert az olvasmányok centrumában Arany János Toldija állt, „nyelvi és tárgyi magyarázatokkal", „emlézve az I-IV. ének", a prózai olvasmányok közt pedig ilyenek voltak: „Pesti Gábor és Heltai meséiből,, Mikes leveleiből, Faludi elbeszéléseiből, könnyebb élet- és jellemrajzok, elbeszélések s leírások újabb íróktól." A magánolvasmányok is: „Kisfaludy K. Mátyás deákja. Vörösmarty Mihály. Zágoni Mikes Kelemen." (Ért 1911/12: 57.) Az irodalmias historizálás tehát változatlanul napirenden volt. Új s lényeges elem viszont a stilisztika belépése. Az értesítő ezt (az anyagot bemutatva) így regisztrálja: „a stilisztika feladata. A stílusról általában. A stílus elemei. A stílus érthetősége: világosság, magyarosság, szabatosság s az ezek ellen való hibák. A stílus szépsége: szemléletesség, élénkség, jóhangzás. Verstani alapfogalmak. Nemzeti, görög és nyugat-európai versformák. Polgári ügyiratok." (Ért 1911/12:57.) Jellemző, hogy az ez évi munkához két tankönyv szolgált. A Lehr-féle magyarázatos Toldi és Bartha—Prónai Stilisztikája (uo. 57.) A negyedikes anyagnak ez a kettőssége az ötödikben is folytatódott. A historizálás az olvasmányok körét most így alakította: „Iskolai és részben magánolvasmányok: Arany: Toldi estéje; Parainesis Kölcseytől; Jókai: Az új földesúr. Jókai: Sárga rózsa. - Az iskolai olvasmányokból egy-egy szebb részlet emlézve: így a Parainesisfó'Z, Deák felirati beszédéből stb." (Ért 1912/13: 54.) A stilisztika után azonban új elemként a retorika is belép, amelynek körében a tanulóknak a következőkkel kellett tisztába jönniük: „A prózai írásművek elmélete olvasmányok alapján. Az írásmű anyagának feltalálása: tapasztalás, okoskodás útján. Az érvelés segédeszközei; belső és külső érvek. A szerkesztés szabályai. - A történetírás, a szónoki és értekező próza elmélete és fejlődésüknek rövid világirodalmi s magyar irodalomtörténeti áttekintése." (Ért 1912/13: 54.) A hatodikos anyag, amelyet egyébként Lakatos nagybátyja irányításával sajátított el, Riedl Frigyes Poétika és poétikai olvasókönyvére épült. Itt Zrínyi Szigeti veszedelme és Vörösmarty Két szomszédvára mellett Shakespeare (Corionlánus) és Szophoklész (Antigone) is az olvasmányok közé került, s a mindig jelenlévő Kisfaludy Károly mellett Arany balladái, Balassa, Berzsenyi, Csokonai, Vörösmarty, Arany és Tompa „kisebb költeményeit" is tanulták. (Utóbbiakat „betéve" is.) Ez már erős klasszikus anyag, a magyar irodalom törzsállományából, ezt már okkal s joggal kapcsolták össze az esztétika alapjaival. Az anyag értesítőbeli bemutatása, nem is véletlenül, ezzel kezdődött: „A művészetek: eszthetikai alapfogalmak: verstan. A költészet felosztása, nép- és műköltészet. Megfelelő olvasmányok alapján a lírai, gondolati, epikai, drámai és lírai költészet rendszeres tárgyalása, tekintettel az egyes műfajok szerkezeti és alaki sajátságaira és történeti fejlődésükre." (Ért 1913/14: 57.) Ez az anyag, minden körülhatároltsága ellenére, már alkalmat adott a saját „költészettel" való próbálkozásra is. Önéletrajzából tudjuk, hogy Lakatos 15 éves korában, 1913 körül kezdett el írni (Lakatos 1971/1953: 387.). Zsengéi nem maradtak fönn, de föltételezhető, hogy a gimnáziumban tanultakra s alighanem Riedl poétikájára épültek verseléssel kapcsolatos elképzelései. 91
