Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Lengyel András: Irodalom, marginalitás, rendszerkritika: Egy paradigmatikus eset: Lakatos Péter Pál „története”
Lengyel András Irodalom, marginalitás, rendszerkritika Egy paradigmatikus eset: Lakatos Péter Pál „története" „...az igaz mindig a tévedések felől derül ki" (Méliusz József) 1 Lakatos Péter Pál (1898-1959) neve nem ismeretlen az irodalomtörténet kutatói előtt. Élete s pályája ugyanis néhány ponton érintkezett, sőt - hosszabb-rövidebb időre - összekapcsolódott a magyar irodalom olyan nagyjainak, mint például József Attila és Radnóti Miklós, az életútjával. Az irodalomtörténet-írás tehát, akarva, nem akarva, rá is fölfigyelt (Szabolcsi 1992, Tasi 1995, Ferencz 2005), s a nagyok visszfénye egy-egy pillanatra őt is megvilágította. Ha „fölfedezése" igazában nem is történt, sőt nem is történhetett meg, több alkalmi megemlékezés (Marton 1959,1960, 1965, Csaba 1969, Szalai 1961, 1965, 1971) is született róla. Neve s élete egy-egy eseménye azonban többnyire csak ideológiai díszletként funkcionált a József Attila-, esetleg a Radnóti-kutatás számára. Ez, utólag is el kell ismerni, méltánytalanság volt, még a legkisebb író s a legjelentéktelenebb ember is megérdemli, hogy saját mivolta szerint kezeljék, azt lássák benne, aki volt. S ez nem csak „méltányossági" szempont. Az érdemi filológiai rekonstrukció elmaradása, illetve az „ismert" tények napi ideológiai érdekek szerinti eltorzítása éppen azt a mélyebb megértést akadályozta meg, ami az ilyen irodalmi „mellékszereplőkkel" való foglalkozás legfőbb indoka lehet. Ami történt, s ami elmaradt Lakatos körül, az ugyanis az irodalmi marginalitás történeti szociológiájának mélyebb megismerését lehetetlemtette el. Lakatos jelentőségét persze eleve nem volt célszerű aktuális indítékokból megnövelni - az ideologikus nézőpont ugyanis gyakran és gyorsan változik, s éppen azzal értékeli le a „megemelt" szerzőt, amivel jelentőségét, ideiglenesen és megtévesztően, megnöveli. Hogy konkrét példával éljünk: ma az illegális kommunista párthoz való tartozás megítélése, például a nyilvánosságban immár a visszájára fordult. Nem elismerést vált ki, hanem idegenkedést, nem legitimál, hanem delegitimál. Ám (mint az alábbiakból remélhetőleg kiderül), ha az életút s pálya valóságos antinómiáit nem tüntetjük el, s a szerzőt mint az irodalmi marginalitás (vö. Lengyel 2009) megértését lehetővé tevő esettanulmány tárgyát fogjuk föl, ez a furcsa és felemás pálya, ez a torzóban maradt esendő író is érdekessé és tanulságossá válik. Az életrajz puszta rekonstrukciójával olyan esettanulmány kerekedik ki, amely, szinte automatikusan, sok mindent megmutat az ismét s ismét újratermelődő, funkcionálisan „örök" marginalitásról, a peremhelyzetben mozgó ember szerepéről. S közben, mintegy mellékesen, érthetővé teszi József Attilával s másokkal való kapcsolatának valódi természetét is. 2 Az életút és a pálya rekonstrukcióját két dolog nehezíti meg. Az adatok szükségképpeni szűkössége (marginális szereplők általában nem hagynak túl sok nyomot maguk után, az elérhető források köre kicsi) és a „tényeknek" 1945 után széles körben uralkodóvá 87
