Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 2. szám - Füzi László: Az idő keresése

13. Úgy tűnik, a társadalomban akkor még élt valami a hatvanas évek légköréből, pedig az élet és a gondolkodás egyre gyakorlatiasabbá vált. Magyarország második világháborús szerepe, Simonffy András könyve, a háborúból való kilépés körüli tapogatózások, az ötvenes évek nagy perei, s újból mondja, ötvenhat, Kádár és Nagy Imre, aztán, az évtized második felében a 301- es parcella, ismételten mondja, egymásba átfolyóan ezek a témák foglalkoztatták őket. Talán sohasem volt akkora érdeklődés az egyes ember és a történelem kapcsolata iránt, mint akkor. A hetvenes években indult könyvsorozatok címeit mondja, Nemzet és emlékezet, Tények és tanúk, a történészi munkák és az emlé­kezések azt mutatták, másképpen történt a történelem, mint ahogy azt még akkor is tanulták és tanították. Ha valaki egyszer mégiscsak megírja majd a rendszerváltás történetét, akkor láthatóvá válik, hogy ezek a témák mikor és miképpen kerültek elő a folyóiratok­ban, könyvekben, a napilapokban. Legkésőbb a napilapokban kerültek elő ezek a témák, azokra figyeltek a leg­jobban, végül mégis az vált közös tudássá, ami a napilapokban olvasható volt, és ami a rádióban elhangzott. A leírtak mellett még normálisan akartak élni, ezt a kérdést a politikai elemzé­sek általában elfelejtik megemlíteni. Családot szerettek volna maguknak, lakást, nyugodt körülmények között végzett, nekik való munkát. S érteni is akarták azt a világot, amelyikben éltek. Végső soron az időt akarták megérteni, azt az időt, amelyik az ő korukhoz elvezetett, s az ő életüket is irányította. 14. A szocializmus mindent maga alá söprő központosítása szükségszerűen hívta életre a kritikai értelmiségi típusát. Azok, akik ezt a típust képviselték, valójában a nem létező ellenzék szerepét töltötték be. A maguk civil álláspontját megfogalmazva, akkor még nem hasz­nálták ezt a kifejezést, mintegy politizáltak is, a hatalom pedig a rendelkezésére álló eszközökkel, megfigyelések alatt tartással, fegyelmikkel, állásaikból való elbocsájtással valójában terrorizálta őket. Élete nagy szerencséjének tartja, hogy olyan független gondolkodókkal került szellemi kapcsolatba, mint Ilia Mihály, később pedig Vekerdi László. Ilia Mihállyal akkor is szoros kapcsolatban állt, minden irodalmi-történeti- politikai kérdést megbeszéltek, Vekerdi László, Laci bácsi, ahogy mindig is mondta, távolabb állt tőle, telefonon nem is beszéltek, egy-egy konferencián, irodalmi esten figyelhette azt, amit mondott, az írásait, leveleit olvasta. Laci bácsi szereplésein a gesztusait figyelhette meg, s azt, ahogy megteremtette magának azt a teret, amelyikben elmondhatóvá vált mindaz, amit el akart mondani. Megingathatatlan erkölcsi tartással rendelkeztek mindketten, ha nem írtak volna egyetlen levelet sem, ha nem tartottak volna egyetlen előadást sem, maga­tartásuk, a másik ember iránti nyitottságuk önmagukban is hatott volna. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom