Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Fekete J. József: Prae - Prae: A Prae elé

Orfeo—Medale49) ennyire az úgynevezett »private happines«-re (John Cowper Powys...) törek­szenek, életük boldogságának biztosítására törnek, a felejtés Léthe-vizének legfenekére hajítván minden »artisztikus« szempontot: legszenvedélyesebb rokonszenvvel és beleérzéssel, beleéléssel kívánják, vígan-vad, boldog-bőszült aktivitással mások hasonló-egészséges eufóriáját."50 A Barokk Róbert írása közben több alkalommal is lexikoni szócikket fogalmazott magá­ról, amelyben a leendő, sikeres író- vagy tudószsenit mutatta be, azaz az írás folyamatos önelemzési folyamatát egy-egy szintézissel szakította meg. Már itt, tizennyolc esztendő­sen, az első megírandó regény kezdetén felmérte egyéni alkatának és műveinek benső mozgatóit, az aszkétizmust, az erotikát, az érzékenységet, a homályos bölcselkedésekre való hajlamot, és ennek elutasítását — ami éppen a Prae lapjain kulminál. Az életmű igazolta Szentkuthy serdülőkori terveinek, vázlatainak komolyságát. Már a Barokk Róbertben olvashatjuk az őstervet, a prae-koncepciót a jövendő életmű szerkezeti felépítéséről: „Nekem biztos ház kell, biztos tudás, kőszikla. Igazság. Ezt meg kell hódítani: nem könnyű, nem nehéz. Esz, önuralom: ez kell. Aztán megy. Ha tudom az igazságot, jöhet a líra, a pittoreszk, a művészet, a kedves lányok, a múzsák. Előbb az igazság húsa, csak aztán a művészet bonbonjai. Mi az a Monumenta Catholica? Hő tervem: óriási, ezer oldalas kötetek, amelyben föl van dolgozva az egész katolikus dogmatika, szentír ás tudomány, Jézus istensége, az összes — értik? - az összes buta filozófus iratainak kritikája, a protestantizmus, a keleti poézis-vallások, a bizánci kérdés, a Vart pour Vart, a pacifizmus és spiritizmus: szóval minden elképzelhető vallási vonatkozású dolog. Az alapja ennek a sorozatnak: a katolikus teológia rendszere és annak védelme. Azután az összes támadások a Luther-Voltaire-Lenin vonalon és ezeknek részletes cáfolata. Természetesen időszakonként mindig új és új kötetek jelennek meg, amelyek felölelik az egész antikatolikus irodalom egyenkénti cáfolatát."51 Az idézetből világosan kitűnik, hogy a kamasz Barokk Róbert itt éppen a vallási áhítat fázisában tervezgette tudományos művét, ám a művész Szentkuthy is így tervezett volna, hiszen a fentiekben már minden megtalálható: az ember, a világ, a történelem, a természet, a szerelem, a művészet..., vagyis minden, amit a tudós-művész sajátos rendszerbe fogott, és próbálta rajta keresztül megemészteni a világot. Ehhez intellektusa természetesen ezer helyről kompilált, mégpedig az igen korán megfogalmazott „élni nem kell, írni kell!" elve alapján, azaz többet merítve az átvitt, közvetített anyagból, mint a közvetlen tapasztalat­ból. Hogy ebből mégsem lett szalonirodalom vagy száraz katalógus, az alkotói intellek­tusnak köszönhető. A Barokk Róbert szövegének nagy hányadát már a patologikus irányba hajló vallásosság által kiváltott és ultraprecíz önismeretre törekvő önelemzés teszi ki. Ezekben a részekben a szerző számot ad felfokozott érzékenységéről, és érzelmességét sem titkolja. Az érzel- messég azonban távolról sem meghatározó a szöveg szerkezetét vagy stílusát illetően, mert éppen ez az, amit a tizennyolc éves Szentkuthy mélységesen megvet a maga és mások munkájában, ezért igyekszik elkerülni. Még a naplószerű részekben is, ahol már- már gyón a szerző, folyton megtöri a közlés alanyiságát, elmozdítja a történet természetes perspektíváját. Azzal a neurotikus elemzéssel találkozunk a Barokk Róbertben, aminek elméleti megfogalmazását jóval később, Az alázat kalendáriumában52 kerekítette le: „A kétféle analízis, mondjuk: a mikroszkopikus és a neurotikus. Az utóbbi adja meg az egész »spa­nyolos« halmozás, Gongóra-zsúfoltság, barokk teológia és zsidó atomizáló-kedv közös formáját. A neurotikus olyan állapotban van, mint a nagyon erős nyomás alatt vezetékbe préselt víz: 49 Tompa Máriát Maria Montemedale néven inspirálója és szerzőtársaként tünteti föl a regényben. 50 Euridiké nyomában. 36. 51 Barokk Róbert. 226. 52 Voltaképpen Az egyetlen metafora felé folytatása. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom