Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: A látható mindenségben élni: A 85 éves Juhász Ferenc költészetéről
belefér minden. E jelben alakul-újul legújabb költészete. És a beszéde mai énemben visszhangzik. * * * Azt olvasom a születésnapi köszöntők egyikében-másikában, hogy Juhász Ferenc nem társítható a huszadik század egyik meghatározó beszédmódjához sem. Pedig szememben ennek éppen az ellenkezője az igaz. Kapcsolható mindahhoz a költői megszólaláshoz, amely egyrészt tudatosította a borzalmakkal teli századot, másrészt azokhoz a törekvésekhez, amelyek erőt adtak az embereknek mindennek elviseléséhez. Az utóbbi évszázadot átélő-átérző költők élvonalában látom életművét fényleni, meghatározó erővel. Sajátos beszédformálással. Társtalannak látszik, mert a legnagyobbak közé tartozik, akik ha üzennek is koruknak, nem egymás szavát utánozzák, hanem saját maguk egyéni nyelvén szólalnak meg. Egyedi költői világot alakítva. Életművében átélve mindazt az ellentétet, amelyet legnagyobb kortársai külön-külön megszenvedtek, illetőleg amin keserves akarattal felülemelkedtek. Juhász Ferenc költészetében, mindig is hirdettem, saját életem, eszményeim és hitem versbeli megteremtődését élhettem-élhetem át. Ha a huszadik század európai költészetében rátaláltam az életemet értelemmel eltölthető „harc az ünnepért" megformálását, hozzávéve mindennek metafizikus továbbéltetését, akkor természetes számomra, hogy Juhász Ferenc költészete ugyanezt a félelemtől- undortól-kétségbeeséstől a boldogság átélhetőségéig egyként érzékelhető utat szintúgy feltalálta. A „tragic joy" az a csodálatos oximoron, amely költészetében sugárzássá alakult, amint azt Yeats megfogalmazta, és Rilke duinoi elégiái, T. S. Eliotnak a vonósnégyesekbe formálódó pályaképe, az Énekek Poundja, a Költőnk és kora József Attilája és a Tücsökzene Szabó Lőrince rá hagyományozta. „Hector is dead and there's a light in Troyt We that look on but laugh in tragic joy" (kegyetlenebb poentírozással Szele Bálint kérésemre készített műfordításában: „Hektár halott és Trója lángot vet; / Aki látja, gyászos örömmel nevet", vagy ahogy Turczi István megformálta ennek a szinte fordíthatatlan sornak megbékéltebben magyarázó magyar változatát: „láttukra arcunkon mégis tragikus derű"). Benne élnek ebben a költészetben a most-pontokra szakadó világnak az emberi létezés végső kétségbeejtő helyzetei. Miként azok megjelennek Joseph Conrad A sötétség mélyén, Céline Utazás az éjszaka mélyére, T. S. Eliot Atokfóldje és Az üresek című műveiben. Avagy akár még a korábbi században keletkezett Böcklin A holtak szigete festményvariációiban, aztán Munch a Kiáltás festményének pszichológiai döbbentőségében, avagy a kalandos sorsú Guernica című festménynek nem csak a publicisztikus eseményhátterűségében, hanem szereplőinek kétségbeejtő sugalmaiban. A művészet labirintusba vezette volna a világot? „Mi vagyunk az üresek / mi vagyunk a kitömöttek / zsúpkobakunk / egymásnak rogy. [...] mint száraz fűben a szél / vagy patkányok lába száraz / pincénk üvegcserepén." Ide csatlakozik Juhász Ferenc a végességet átélő kétségbeesése. A tékozló ország csak első modellje volt ennek, mely mind tágabb és tágabb körökben ismétlődik. De mikor éri el a pusztulás mechanizmusának köre azt az átmérőt, 9
